Saját KB bal
Saját KB jobb

Riasztó helyett kutya

Egy jó házőrző aranyat ér. Legalábbis a lakástulajdonosok 68 százaléka hatékony házőrzőnek tartja a kutyákat, az ebek megelőzik a rangsorban a saját videós megfigyelő rendszert, a polgárőrséget és a távfelügyelet nélküli riasztókat is – derült ki a K&H Biztosító felméréséből.

A biztosító közleménye szerint magyarok 76 százaléka véli úgy, hogy a lakásbiztosítás hatékony védelmet jelent kármegelőzés és kárenyhítés szempontjából, 78 százalékuk szerint a szomszédok összefogása, a válaszadók 75 százaléka szerint pedig a távfelügyelettel rendelkező riasztók bizonyulnak hatékony védelmi módszernek. A kutatásból az is kiderült, hogy a válaszadók 83 százaléka mondta azt, hogy rendelkezik lakásbiztosítással.


homesecurity.tv

Idén az első fél évben a K&H biztosítójának 30 százalékkal kevesebb lakásbetöréses ügye volt, mint az előző év azonos időszakában, ezekre átlagosan 181 ezer forintot fizetett ki a biztosító.

Farkas Adrienn, a K&H Biztosító nem-életbiztosítás termékmenedzsment vezetője a közlemény szerint elmondta: a következő évtizedben a biztosítók világszerte olyan szolgáltatásokkal jelenhetnek meg, amelyek a megelőzésben kaphatnak főszerepet, mint az okos eszközökön alapuló távfelügyeleti rendszer.

 

 

 

(kutyabarát.hu)

 

forrás: MTI, indexkép: cesarsway.com
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...