Saját KB bal
Saját KB jobb

Na, csapassunk srácok, avagy Ada két keréken

Ada az óbecsei menhelyről került a Noé Állatotthon gondozásába. Fiatal, 2014-ben született, fekete színű tacskó keverék szuka kutyus. Elgázolta egy autó, ezért a hátsó lábai bénák. Ilyen állapotban élt az óbecsei menhelyen nagyjából 1 évig, ahol lelkiismeretesen gondoskodtak róla, kapott kerekes kocsit is, melyet nagyon ügyesen használ. Ada gazdit keres.

A Noé Állatotthon azért vette gondozásába, mert hisznek benne, hogy fizioterápiával, masszázzsal, esetleg hidroterápiával sikerül egy kicsit javítani az állapotán – írta az állatotthon Facebook oldalán.

Az első ortopédiai vizsgálaton túl van. A röntgen alátámasztotta, hogy a baleset következtében eltört a 9 és a 10-es csigolyája. Műtét nélkül a csontok spontán gyógyultak, fájdalma nincs. Ortopédiai műtéti megoldás nincs sajnos, de tudja mozgatni a hátsó lábait, némi reflex van, bár tudatos reakció nem váltható ki a fájdalomra. A Noéban azonnal megkezdték a fizioterápiás kezelését, azt remélik, hogy célzott foglalkozással sikerül az idegeket, tudatos agyi irányítás nélkül, emlékeztetni némely funkcióra és ezzel javíthatnak a mozgásán, az életminőségén. 

“Mindettől függetlenül Ada egy igazi bohókás kutya, aki nagyon mozgékony, imád játszani, bohóckodni és mindene a simogatás a kényeztetés. Az egész kutya egy hatalmas életöröm és életigenlés. Csak bele kell nézni a csillogó szép szemibe és rájövünk, hogy érdemes, hogy Ő élni szeretne tűzön vízen át! Rajtunk nem múlik, Ada élni fog és mi mindent megteszünk, hogy ez az élet a lehető legmozgékonyabb legyen. Támogatásotoknak köszönhetően készül az új és modern kerekeskocsija, amivel száguldozhat amerre csak akar.”

Most éppen ideiglenes befogadó csemetéivel nyomják a versenyt:

Abban reménykedik az állatotthon – ahogy mi is-, hogy rajtunk kívül más is meglátja a csodát ebben a kis fekete kutyában és nem riad vissza attól, hogy a családjába, az otthonába fogadja. A Noé Állatotthon a tőle telhető minden támogatást megad majd és egészen biztosak benne, hogy nem fog csalódni, aki örökbefogadja Adát. 

Oltva, chipezve, ivartalanítva adják örökbe.

Érdeklődni róla a 06 30 221 12 99 telefonszámon, vagy a NOÉ Állatotthonban (1171 Budapest, Csordakút utca vége) hétfőtől szombatig 10 és 15 óra között lehet.

Ada virtuális örökbefogadással támogatható ITT.

További képek Adáról ITT.

 

 

 

 

(kutyabarát.hu)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...