Saját KB bal
Saját KB jobb

12 ezer éves kutyamúmia a szibériai örökfagyban

Kutatók Jakutföld, avagy a Szaha Köztársaság fagyott talajában 12 ezer 400 évig nyugvó kutyaféle maradványait lelték fel. A pleisztocénkori állat tetemét kiolvasztották és megkezdték alapos vizsgálatát – számolt be róla a hiradó.hu

A Tumat-kölyök néven ismert maradvány a szakemberek gyanúja szerint egy házi kedvencé, amelyet ráadásul egy körülbelül ugyanolyan korú másik mellett leltek meg. A két leletet az a tény különbözteti meg egymástól, hogy a kérdéses kutyánál kitűnő állapotban fennmaradt agyat is találtak – jelentette a The Siberian Times. A két mumifikálódott kutyaféle maradványai olyan régióban kerültek elő, ahol valamikor emberek éltek.

Korát tekintetve az állatnak szinte minden szövete figyelemre méltó állapotban van, a kutatók szerint mindez az örökfagynak köszönhető. Az egész évben fagyott, nedvességben gazdag talaj néha több ezer éven át nem olvad fel. Eme feltételek tökéletesek a régészeknek és őslénykutatóknak, mivel igen jó állapotban megőrzik a szerves anyagokat.

A boncolást megelőzően a leletet gondosan megtisztították a piszoktól, ami felfedte az alant fekvő szőrréteget. A vizsgálatot végzők szavai szerint a maradvány nagyon jó állapotú, az agy is 70-80 százalékban megőrződött. Egyelőre nem tudni róla sokat, csak amit az MRI-felvételek feltártak. Kifejtették, ez az első eset, hogy pleisztocénkori kutyaféle, és egy ilyen korú ragadozó agyát tudják megvizsgálni.

A kölykök a szakemberek szerint földcsuszamlásban pusztultak el, ezáltal mumifikálódhattak más ragadozók figyelmének felkeltése nélkül. Emellett úgy hiszik, a vizsgált maradvány egy házi kedvencé, mivel állatok lemészárlására és tűzrakásra utaló jelek azt sugallják, hogy ekkoriban emberek éltek a területen. Elképzelhető, hogy a kölyköket vadászatnál vetették volna be, de mindezt egyelőre nem tudták megerősíteni, hiszen a vizsgálatok még csak kezdeti fázisban vannak.

A DNS-tesztek alapján a kölyök egy viszonylag modern kutya utóda, nem pedig farkasé. Hangsúlyozták, további tesztek szükségesek mindennek megerősítéséhez, figyelembe véve, hogy a kutyák és farkasok genetikai állománya ekkoriban igencsak hasonlított egymásra. A múmia leglenyűgözőbb jellegzetessége a fogsor és a mancs. Mindkettő egészségesnek tűnik, mintha az állat csak nemrégiben pusztult volna el.

Máris felvetült a pleisztocénkori állat klónozása. A boncoláson részt vett a dél-koreai Huang Vu Szuk, aki mintákat gyűjtött a potenciális klónozáshoz. A tudós ismert ama ambíciójáról, hogy klónozna gyapjas mamutokat, nemrégiben pedig felvetette a kihalt barlangi oroszlán ilyetén életre keltésének lehetőségét is. Bőr-, izom- és fülporcmintákat vett, igen optimistán nyilatkozott a kutya tetemének konzerválódását illetően.

A szakértők abban is reménykednek, hogy a kölyök beleiből ősi baktériumok, illetve, talán kifejezetten a fajára jellemző paraziták mintáit nyerhetik ki.


Forrás: Youtube
 

 

 

(kutyabarát.hu)

 

Forrás: hirado.hu

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...