Kutyás frisbee-ben is otthon vagyunk

2015-ben több kutyás versenyt is rendeztek az országban, ahol a kutyák, és persze gazdáik kiválóan teljesítettek. Összetett második helyezést ért el például egy békéscsabai páros a Vecsésen rendezett kutyás frisbee országos bajnokságon, (történt mindez 2015 októberében). A Palyik Attila és Missy alkotta duó emellett az úgynevezett UFO-versenysorozatban freestyle- és távolsági számokban nyújtott teljesítményével toronymagasan verte a kezdő kategória mezőnyét – írta a hir6.hu.

A teljesítmény vesézésekor hangsúlyozandó elem, hogy a felütésben szereplő megfogalmazás, miszerint a megsüvegelendő eredményt „egy békéscsabai páros” érte el, némileg félrevezető. Az egészen pontos megfogalmazás úgy hangzik: a kiemelkedő teljesítményt az egyetlen békéscsabai kutyás frisbee duó hozta. Tudni illik, a békési megyeszékhelyen kizárólag Palyik Attila és Missy nevű staffja foglalkozik versenyszerűen ezzel a sportággal.

Heti két-három edzésük van, a kutyával együtt végzett tréningek nagyjából 60 percesek, legalábbis akkor, amikor éppen megmérettetésre készülnek. A gyakorlatokról készült egyik videó IDE kattintva érhető el! Rendszerint a Békéscsabai Ifjúsági-és Sportkutyás Egyesület pályáján gyakorolnak, immár bő egy éve. Most még a kezdő sorozatban mérettették meg magukat, azonban a következő szezonban már az intermediate (középhaladó) szintet célozzák meg. Attiláról és Missyről szólva azt is érdemes megemlíteni, hogy a májusban rendezett kontinens-viadalról ezüstéremmel tértek haza.


Fotó: Kiss Péter

Az egyébként hivatásos tehergépkocsi-vezetőként tevékenykedő Palyik Attilát a többi között arról faggattam, hogyan sikerült elérni az országos összetett második helyet és emellett megnyerni a sorozatot. Az UFO-versenysorozat négy állomásból állt, a legutóbbi fordulót október 4-én Vecsésen rendezték. Ezt megelőzően Erdőkertesen, Algyőn és Tatán szerveztek megmérettetést. A helyezésekért pontokat osztottak, így alakult ki a széria végső sorrendje.

Az UFO-sorozatról azt is érdemes tudni, hogy az utolsó, vecsési állomás országos bajnokságnak tekinthető, azonban külföldiek, például osztrákok és szlovákok is részt vehetnek rajta – mondta el kérdésemre Palyik Attila. Hozzátette, a szomszédos országok frisbee-versenyzői természetesen nem kaphatják meg a magyar országos bajnoki címet.


Fotó: Kiss Péter

A tatai fordulóban második helyen végeztek mind freestyle-ban, mind pedig a távolsági számban, így az összetett ezüstöt csípték meg. Az algyői eseményt ki kellett hagyniuk, mert Missy sérült volt. Az Erdőkertesen rendezett harmadik fordulóban az első helyet szerezték meg free-ben, a távolsági számban pedig harmadik helyezettek lettek. Az utolsó megmérettetésen, az október 4-én megtartott vecsési fordulóban összetett második helyen végeztek, így az országos bajnokság kezdő kategóriájának ezüstérme is náluk landolt – ismertette az eredményeket Attila.

Milyen volt a vecsési verseny, milyen volt a hangulat?

Remek volt a hangulat, bár a szél meglehetősen erős volt, s ez sokakat megtréfált. A freestyle kategóriában bemutatott első kűrünk egy kicsivel gyengébben sikerült, mint szerettem volna, de a második produkcióval sikerült szépíteni, mentettük a haza becsületét. A távolsági versenyszámban lecsúsztunk a dobogóról, azonban még így is megszereztük az összetett második helyezést.

A résztvevői párosok száma meglehetősen ingadozó, hiszen van, aki csak egy-két versenyen vesz részt, az állandónak mondható duók száma nagyjából tíz fölé tehető – ismertette a mezőny számosságáról szólva az UFO-versenysorozat győztese, hozzátéve: ez inkább a freestyle-ra igaz, mivel a távolsági számokban nem ritka a 30 feletti résztvevői létszám.

Attila és Missy bő egy éve foglalkozik ezzel a rendkívül látványos sportággal, s mint megfogalmazta: egyszerűen azért csinálják, mert szeretik. – A kutya is nagyon élvezi a gyakorlatokat, játékként fogja fel ezt a tevékenységet, s én is nagyon szeretem az ezzel töltött időt, ezért csináljuk – fogalmazta meg. A csabai versenyző végül hangsúlyozta, ezt az eredményt nem érhette volna el, ha nincs az edzője, Fodor István hathatós segítsége, támogatása.

 

 

 

(kutyabarát.hu)

 

 

Forrás: hir6.hu
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...