Saját KB bal
Saját KB jobb

Cesar Millan a Class FM-nek adott interjút

Hamarosan – Magyarországon először – tart nagyszabású előadást a csodálatos kutyadoki. Vágó Piros, a Class FM műsorvezetője a rádió stúdiójában beszélgetett! Cesar Millannal, aki elmondta a legfontosabb tanácsait is. Bízunk benne, azért tartogat pár jó tanácsot a rendezvényre is!

Vágó Piros: Mi lenne a három legfontosabb tanácsod a kutyatulajdonosok számára, amit mindenképpen követniük kellene?

Cesar Millan: Nagyon fontos, hogy átalakítsuk a viselkedésünket. A legtöbb ember szokása, ha meglát egy kutyát, hogy: hűűűűűűű, kutya. És ez egy nagyon rossz szokás. Elsősorban azért, mert a kutya ettől azt hiszi, hogy azt akarod, hogy ő is folyton izgatott legyen. Tehát ha téged egy ilyen izgalomforrásnak lát, azt fogja hinni, hogy minden ember az. És a fő probléma ezzel, hogy ugyanezt gondolja a gyerekekről és az idősekről is, akiket akár fel is tud lökni. Ami nem túl biztonságos. Persze nem azt mondom, hogy ne legyünk soha izgatottak. Amit mondani szeretnék, hogy először legyünk nyugodtak, aztán jöhet az izgalom. Ebben a sorrendben. Nyugalom. Izgalom.

A legtöbb ember még csak a közelében sincs a nyugalomnak. Szóval, ha a kutya rosszalkodik, azonnal ráförmednek, hogy: állj, nem, fujj, csitt, marad, vagy akármilyen szó, ami eszükbe jut. És a kutya nem is lesz képes megnyugodni. Mivel te sem vagy nyugodt, nem tudja, hogy neki meg kellene nyugodnia. Kicsit olyan ez, mint a munkamániások. Ők sem tudják, hogyan kell kikapcsolni, tehát nem tudják, hogyan legyenek nyugodtak. Ez ennyire egyszerű.

A munkamániásoknak muszáj kialakítani maguknak határokat, különben az agyuk egyszer csak lekapcsol majd. Egy napon abból biztosan összeomlás lesz. A kutya ugyanez. Annyira izgatott, annyira neurotikus lesz, hogy előbb-utóbb már csak bajba tud kerülni. Ásás, ugatás, ugrálás, harapás, húzás… De ezek mind egy túlpörgött agy melléktermékei.
Szóval ez az első pont. Jön a második.

Amikor először találkozol egy kutyával, ne érintsd meg, ne szólj hozzá és ne teremts szemkontaktust. Nagyon fontos elmondani a gyerekeknek. Mert így a kutya úgy érezheti, hogy tisztelik. Ha úgy közelítesz: hello bébi (és nyúlsz felé), az nagy tiszteletlenség. Mert betörtél a személyes terébe. De ha hagyod, hogy ő tegye meg az első lépést, ő érdeklődni fog. Nyugodtan fog közeledni. Kíváncsi lesz. Értékelni fogja, hogy neked is van személyes tered, bizalmat ébresztesz és tisztelni fog téged. Mert követted a rendszert: orr-szem-fül. Nincs érintés, nincs hang, nincs szemkontaktus, amivel lehetőséget biztosítasz neki, hogy kövesse az orr, szem- fül sorrendet.

Ha fordítva csinálod, akkor fül, szem és visszautasítás lesz belőle. Minden alkalommal, ha megszegjük a törvényt, valami rossz fog történni. Ez a törvény: orr, szem, fül. Megszegni: fül, szem, nem. Tudni kell, ha megszeged, a kutya harapni fog, vagy elszaladni. Az egyik meg fog ijedni, egy másik pedig téged fog megijeszteni. Hogyan lehet ezt elkerülni? Orr, szem, fül. Ez egy egyetemes dolog a világ minden részén, én is így nyerem el a kutyák bizalmát. Nem arról van szó, hogy beszélem egy adott ország nyelvét. Én a kutyák nyelvét beszélem.
A harmadik. Gyakorlat, fegyelem, szeretet. Test, tudat, szív. Edzés a testnek, kihívás a tudatnak és jutalom a szívnek. Ebben a sorrendben.

Vágó Piros: Oké, tehát edzés, fegyelem…

Cesar Millan: A fegyelem nem büntetés. A fegyelem az, amiben a németek különösen jók. Nagyon fegyelmezettek. Vagy a pilóták. A focisták, nekik is nagyon fegyelmezettnek kell lenniük. Minden, ami sikeres, amögött van fegyelem. Igen. Az emberek viszont összekeverik a figyelmet a büntetéssel. A fegyelem kell, hogy fejlődni tudj bármiben. Hogy jobb legyél abban, amit csinálsz. Ha az ember le akar fogyni, akkor fegyelemre van szüksége, ha nem fegyelmezi magát, akkor sosem fogja leadni a fölösleget. Szóval ne keverjük a fegyelmet a büntetéssel, mert ez egy általános hiba a világ minden táján. Az emberek nekem is mondják… De én azt mondom, hogy a fegyelem egészséges! Így leszel sikeres az életben. Ha nincs benned fegyelem, nem is tarthatod magad annak.

Vágó Piros: Igen. Ez igaz. Folyamatosan dolgozni kell.

Cesar Millan: A futballisták nem szereznek gólt gyakorlás és fegyelem nélkül. A gól pedig a szeretet, az a jutalom. Nem csak azért szerzik, mert ott voltak az edzőtáborban. Nem, meg kell érte dolgozni. Együtt kell működni, ki kell dolgozni a stratégiát. Van egy falkavezérük, a csapatkapitány, az edző, és teljesen úgy dolgoznak, mint egy falka.
Nagyon fontos. Gyakorlás, fegyelem, szeretet. Nincs érintés, nincs hang, nincs szemkontaktus. Nyugodt energiák. A helyes sorrendben. Három nagyon fontos, alapvető dolog, amivel egészséges kapcsolatunk lehet egy kutyával.


Forrás: YouTube / Class FM

 

 

 

(kutyabarát.hu)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...