Felfüggesztették a pécsi állatkertet a kilőtt farkas miatt

Az állatkerti szövetség felfüggesztette a pécsi állatkert tagságát, innen szökött ki a hétvégén egy farkas, amit végül az állatkert igazgatója lőtt ki – írja a HVG.

A kiszökött farkas vasárnapi kilövését követően vizsgálatokat indítottak a Pécsi Állatkertnél, ennek lezárulásáig felfüggesztették a tagságát a Magyar Állatkertek Szövetségében – közölte a szervezet.

A Magyar Állatkertek Szövetségének vezetőségének közleménye szerint a napokban többször is egyeztettek a szövetség tagságába tartozó Pécsi Állatkertben, miután szombaton kiszabadult egy veszélyes állatnak minősülő farkas az intézmény területéről. A szövetség sajnálja, hogy a Magyarországon fokozottan védett állatfajnak számító farkast el kellett pusztítani. 

A szövetség elvárja, hogy a tagságába tartozó intézmények működése mindenben a vonatkozó jogszabályok és szakmai irányelvek szerint történjen, méghozzá olyan módon, amellyel mindenkinek példát mutatnak állatszeretetből is. A tizenkét állatkertet tömörítő szervezet abban bízik, hogy a vizsgálatok mindent rendben találnak, mert minden fél érdeke, hogy egy biztonságos és és jó állatkert működjön Pécsett.

Forrás: hvg.hu

A fenti kép illusztráció. (forrás: independent.co.uk)

 

 

 

(kutyabarát.hu)

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...