Saját KB bal
Saját KB jobb

Kutyája van? Erre figyeljen!

Korábban már mi is két alkalommal foglalkoztunk a témával, amely a kutyák állandó láncon tartásának jogszabályi tiltásáról szólnak. 2016-tól egy rendelkezés már a tartós megkötést is tiltja majd. A NÉBIH Állat-egészségügyi és Állatvédelmi igazgatóhelyettese az InfoRádióban elmondta: az Állatvédelmi Hatóság feladata lesz a jövőben is, hogy állattartási szabályok betartását ellenőrizze – írta meg a Napi.hu.

2012-ben jelentősen változtak azok az állatvédelmi előírások, amelyek a kutyatartásra vonatkoznak. Pallós László példaként említette a kutyák kötelező mikrochipes megjelölését. Hozzátette: 2013. január elsejét követően már valamennyi négy hónapos életkort betöltött ebet csak úgy lehet tartani, ha azt egyedileg mikrochippel megjelölték. Ezeknek a kutyáknak az adatai egy állami ebadatbázisba kerülnek. “Örömmel mondhatom, hogy már másfél millió kutyába került egyedi jelölés. Vagyis, ha elvesznek, akkor nagyon hamar visszakerülhetnek az aggódó gazdikhoz”- fogalmazott a NÉBIH igazgatóhelyettese.

A bírságok mértékéről is beszélt a NÉBIH munkatársa:

“Változott ezen túlmenően az állatvédelmi bírság is, hiszen nagyon sokáig volt hatályban egy korábbi jogszabály, amelyet korszerűsíteni kellett. Az állatvédelmi bírság kiszabásakor, egy alapösszeggel számol a hatóság, ami 15 ezer forint, és az eset súlyosságától, az elkövető személyétől, a cselekmény súlyától, ismétlődésétől függően, ezt különböző szorzókkal sokszorozza meg hatóság.” 

“Az ellenőrök általában bejelentésre dolgoznak, de nyilván ha más módon tudomást szereznek nem megfelelő állattartásról, akkor azt mindenképpen kivizsgálják” – tájékoztatott a NÉBIH Állat-egészségügyi és Állatvédelmi igazgatóhelyettese.

A teljes cikk a Napi.hu oldalán olvasható.

 

Cikkeink a témában

Kutyák láncon. Jövőre változhat a helyzet?

Tilos lenne láncra verni a kutyákat 2016-tól?

 

 

 

(kutyabarát.hu)

 

 

Forrás: napi.hu
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...