Saját KB bal
Saját KB jobb

Ennyit tett száz év nemesítés a kutyákkal

Az ember a funkcionalitás mellett az egyik legfontosabb tulajdonságnak a szépséget tartja. Ez még akkor is igaz, ha nem egy konyhagépről, hanem történetesen a „legjobb barátjáról” van szó. A dívány.hu összeállítása bemutatja hogyan teremtette az ember saját kedvére a különböző kutyafajtákat.

A kutya háziasításának időpontja körül sok a vita, de jellemzően valamikor ezelőtt 10 és 100 ezer év köztre teszik. A lényeg nem is ez, hanem az, hogy ekkor még a maguk természetes formájában voltak jelen. Az idők folyamán persze a különbségek is hangsúlyosabbá váltak, de ekkor még mindig a természet tartotta kezében a gyeplőt. A nemesítéseknek köszönhetően azonban bár tény, hogy a teljesítmény javítása is szerepet játszott, a kutyák kinézetének „finomítása” is elsődleges cél volt.

Sajnos ez nem jelenti azt, hogy egyre és egyre jobbak lettek volna a négylábú kedvenceink – írja a Sunny Skyz. Sok esetben bizony a kívánt megjelenésért nagy árat fizettek a kutyák légszomj, betegségek és korai halálozás formájában.

Alapvetően nem is azzal van a baj, hogy egy-egy fajtánál fellépnek rájuk jellemző betegségek – persze ez sem örömteli, de természetes folyamat. Ugyanakkor nem egy esetben elmondható, hogy amikor egy jellegzetességre annyira ráerősítenek a nemesítés során, hogy az már az állat egészségi állapotának egyértelmű romlását hozza, az sem a kutya, sem pedig a gazdája szempontjából nem éri meg.

Bull Terrier

A jellegzetes, kosforma fejéről ismert állat egyvalamivel biztosan nem rendelkezett eredeti állapotában: ezzel a fejformával. A különleges orrnyereg a tenyésztés eredménye, ahogyan a vastag derék is. Az eredetileg sportos küllemű bullterrier azonban nem csak átalakult fej- és testfelépítésével, hanem egy sor betegséggel, normál létszám feletti fogakkal, és a saját farka kényszeres üldözésével is fizetett a kétes eredményért.

Boxer

Akik ezt a játékos és eleven fajtát tartják, azok tudják, hogy bizony a kutyájuk könnyen „túlmelegszik”, vagyis a túltenyésztés hatására a hőháztartásának szabályozása nem a legjobb. Az is tény, hogy sajnos a boxerek között a legmagasabb a rákos megbetegedések aránya, ami a 100 évvel ezelőtti, hosszabb pofával rendelkező kutyák esetében nem volt jellemző.

További kutyafajták és a teljes cikk a Dívány.hu oldalán található.

 

 

 

(kutyabarát.hu)

 

 

 

Forrás: divany.hu
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...