Saját KB bal
Saját KB jobb

Végleg betilthatják az állatkísérleteket az EU-ban

Gondoltátok volna, hogy az Európai Unióban még lehet állatkísérleteket végezni? Azonban végre betilthatják az állatokon való kísérletezést, ugyanis 1,1 millió aláírást sikerült összegyűjtenie az Állítsuk meg az élveboncolást! nevű polgári kezdeményezésnek, az akció így közelebb került a céljához – írja a hir24.hu.

Az Európai Unió fontolóra veszi az állatkísérletek betiltását, miután több mint egymillióan írták alá azt a petíciót, amelyet egy olyan csoport kezdeményezett, mely az állatok élveboncolása ellen tiltakozik – jelentették be uniós tisztviselők szerdán.

Az Állítsuk meg az élveboncolást! (Stop Vivisection European Citizens' Initiative, ECI) elnevezésű európai polgári kezdeményezés 1,1 millió aláírót állított maga mellé, ennek alapján az Európai Unió a javaslat megfontolása mellett döntött. Az ilyen kezdeményezések esetén legalább 7 tagállamból legkevesebb 1 millió aláíróra van szükség ahhoz, hogy az Európai Unió eljárást indítson az ügyben. A mostani kezdeményezés aláírói kilenc tagállamból, köztük Magyarországról kerültek ki.

Az Európai Bizottság közölte, a következő három hónapban meghívják a kezdeményezés alapítóit, hogy elmagyarázhassák az elképzelésieket. Ezt követően az Európai Parlament nyilvános meghallgatást tart a kérdésről.

Az eljárás végén az Európai Bizottság dönt arról, hogy a hallottak fényében a törvényhozás részévé teszi-e a kezdeményezés által megvalósítani gondolt lépéseket, esetleg más módot választ a kezdeményezés céljainak elérésére, vagy teljes mértékben elutasítja a petícióban foglaltakat – tájékoztatott a szervezet.

A kezdeményezés aláírói ellenzik azt a 2010-es uniós törvényt, amely ugyan engedélyezi az állatokon végzett kísérleteket, de előírja azt is, hogy ahol csak lehetséges, más eljárásokkal helyettesítsék őket, és a fájdalom mértékét tartsák a lehető legalacsonyabb szinten. A petíció ezzel szemben az állatkísérletek teljes betiltását szeretné elérni.

Az Európai Unió adatai szerint 2011-ben mintegy 11,5 millió állat esett át valamilyen tudományos célú kísérleten.

 

 

 

(kutyabarát.hu)

 

 
Forrás: hir24.hu
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...