Saját KB bal
Saját KB jobb

Egy kutya volt a polgármester egy napra San Franciscóban

Frida gazdája ötezer dollár (1,2 millió forint) jótékony célú felajánlásával nyerte meg kedvencének a keddi kalandot. Rövid hivatali ideje alatt a négylábú polgármester ellátogatott San Francisco és környékének látványosságaihoz, majd találkozott a megyei elöljáró testület tagjaival.

A város kóbor, sérült, elhagyott és rosszul gondozott állatainak ellátásáért, valamint az országos, illetve helyi állatvédelmi és -jóléti törvények betartatásáért felelős hivatal szóvivője szerint a városháza bejárását követően Frida a nap végén átvette a nyugdíjba vonulása alkalmából összeállított ajándékcsomagot, benne egy kutyaággyal, ajándékkosárral és játékokkal.

“Őszinte elismeréssel adózunk Frida polgármesternek, amiért sikerült felülkerekednie a kezdeti nehézségeken és egy állatmenhelyen élő egyedülálló anyából a város polgármesterévé vált egy napra” – fogalmazott Miriam Saez, az állatvédelmi hivatal munkatársa.

Tavaly novemberben egy leukémiás kisfiú kívánságát teljesítették San Francisco polgárai. A nyugati parti nagyváros egy napra Gotham Cityvé változott, az ötéves Miles Scott pedig fekete Batman-jelmezben, Batkidként (Denevérkölyök) a bűn üldözésére indulhatott.


Fotók: theglobeandmail.com

 

 

 

(kutyabarát.hu)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...