Saját KB bal
Saját KB jobb

Kutyaparadicsom egy New York-i startup irodában

A BarkBox számára egy csaknem 600 négyzetméteres loftirodát tervezett a HomePolish New York kínai negyedénél. Valóságos kutyaparadicsom lett, hiszen ők a kutyákból élnek. – írja az irodablog.hu
 

Igazi ötletparádé lett az e-kereskedelemmel foglalkozó BarkBox új irodájának megvalósítása, hiszen nem csak a tervezők, hanem a megrendelő is jobbnál jobb víziókkal állt elő. Ráadásul Casey DeBois, a BarkBox vezetője igazi kutyabolond, ami rögtön tetten is érhető az új munkahelyen, hiszen valóságos kutyakirályság lett a lerobbant raktárépületből. A 2011-ben alapított startup cég igazi sikertörténet, de hát a kutya mint kedvenc, mindig is nyerő téma volt.

A kutyamánia persze nem csoda, hiszen a Barkbox kutyaajándékokat, műcsontokat és egyéb kütyüket kínál ügyfeleinek, akik ha rendszeres megrendelők, akkor havonta kapnak néhány cuccot kutyamérettől függően, ha meg nem, akkor egyedileg is rendelhetnek ajándékot. Mindez havi 20-30 dollárba kerül az előfizető gazdiknak. A népszerűségükre jellemző, hogy a Facebookon több mint félmillióan kedvelik az oldalukat. Olyan jól megy a cégnek, hogy az előfizetők közel háromnegyede hosszú időre elkötelezi magát a program iránt, és csupán a megrendelők 10%-a morzsolódik le.

Természetesen a cég irodájának is demonstrálnia kell a kutyabarátságot, ezért letisztult formavilággal és könnyen tisztítható bútorokkal operáltak a belső kialakítása során. Figyeltek a részletekre is, így egy-egy munkaállomás mellé például szőnyeget helyeztek el, hogy a házi kedvenc a gazdája mellett pihenhessen, míg az dolgozik.

Emellett számos szekrényt és tárolót is beépítettek, hogy a próbajátékokat és a kütyüket teszteljék a kollégák, mielőtt élesben kiküldik a delikvenseknek; valamint szükség van sok helyre is, hogy a havi csomagokat összeállíthassák az alkalmazottak. Egy olyan különleges és egyedi nagyteres iroda jött létre, ahol az emberek és a kutyák fajra való tekintet nélkül békésen megférnek egymás mellett.


 

Képek: HomePolish

 

 

(kutyabarát.hu)

 

 

Forrás: irodablog.hu

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...