Saját KB bal
Saját KB jobb

4-6 éven belül jöhet a Lyme-kór elleni védőoltás

Egyedülálló vakcinát fejlesztettek ki a Lyme-kór ellen cseh tudósok. A betegség ellen eddig nem volt ilyen védelem. Az új oltóanyag azonban egerekben és kutyákban elindította a megfelelő antitestek képződését. – írja a hvg.hu

A tudósok a dél-morvaországi Bioveta gyógyszergyárral működnek együtt. Az ivanovicei székhelyű cég az állatgyógyászati piacra akarja először bevezetni a vakcinát. Ezután tovább szeretnének lépni, hogy az emberi védőoltást is kifejlesszék – mondta Milan Raska, az Olmützi Egyetem Immunológiai Intézetének kutatója. Az állati és emberi vakcina négy-hat éven belül kerülhet forgalomba – tette hozzá.

Az oltás a betegség továbbterjedését akadályozza meg. Kutyákon végzett tesztekkel bizonyították, hogy hatásosan véd a fertőzéstől – közölte Libor Bittner, a Bioveta vezetője. Egyelőre ugyanakkor nem lehet kijelenteni, hogy minden teszt sikeres – tette hozzá.

A fejlesztésben részt vettek a brnói Állatorvos-tudományi Intézet, a prágai székhelyű Szerves Kémiai és Biokémiai Intézet, illetve az Olmützi Egyetem kutatói.

 

 

 

(kutyabarát.hu)

 

 

Forrás: hvg.hu

 

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...