Saját KB bal
Saját KB jobb

“Háromlábú” kutya volt az 1. világháború hőse

A kutya a háborúban is az ember legjobb barátja, s mióta a világ világ, a katonák mindig számíthatnak hűséges társukra: az ókorban már a korinthosziak is bevetettek négylábúakat a harcokban, a római legionáriusok és Attila hunjai pedig a táborok őrzését bízták az ebekre.

Később a spanyol konkvisztádorok, majd Napóleon is előszeretettel alkalmazott kutyákat hadseregében, de az amerikaiak – miközben Benjamin Franklin már 1755-ben arra intett, hogy érdemes lenne bevetni őket a frontvonalakon – például sokáig nem ismerték fel jelentőségüket a hadászat terén. A második világháború óta persze számos kutya járta meg a frontot Vietnamtól kezdve Irakon át egészen Afganisztánig.

A britek és szövetségeseik becslések szerint összesen 20 ezer kutyát vetettek be az első világháború négy éve alatt a nyugati fronton, feladatuk pedig igen sokrétű volt: géppuskát vontattak, mentőkutyaként segítséget nyújtottak a senki földjén megsebesült katonáknak, részt vettek az őrjáratok alkalmával, sőt – mind közül ez volt a legveszélyesebb – futárszolgálatot teljesítettek, ha az egységek közötti kommunikációs vonalak valamilyen oknál fogva megszakadtak.

Amikor a Sátán győz

Az első világháborúban a kelet-franciaországi Verdun kisváros elleni német tüzérségi támadással megkezdődött az emberiség történelmének egyik legnagyobb ütközete. A 10 hónapig tartó harcokban 300 ezer (sőt egyes források szerint 700 ezer) ember vesztette életét. A világháború egyik legfontosabb ütközetében a német hadvezetés itt akarta kicsikarni az áttörést, miután a kezdeti, villámháborús elképzelések kudarcot vallottak, s a küzdelem egyre inkább elhúzódott, felemésztve a birodalom erőforrásait.

A váratlan támadáskor a németek abban bíztak, hogy a tüzérségi előkészítés nyomán a francia védelem összeomlik, s ezzel megnyílik előttük az út Verdun, s áttételesen Párizs felé. Bár a franciákat valóban váratlanul érte a támadás helyszínének kiválasztása, a katonák ellenálltak, s a németek csak június végére értek Verdun közvetlen közelébe.

Várjanak, amíg megérkezik az erősítés – mondta a francia parancsnok a kisszámú francia kontingensnek, amelynek választása nem lévén, így cselekedett. A franciák napokon át sikerrel verték vissza a németek támadását, de senki nem sietett a segítségükre. A telefon- és távíró-összeköttetés megszakadt, ráadásul egyetlen egy postagalamb sem volt kéznél, amelyet elküldhettek volna az elcsigázott katonák.

A lövészárkon túli terület életveszélyes volt az ellenséges tűz miatt – rövid idő alatt heten is úgy vesztették életüket, hogy üzenetet próbáltak továbbjuttatni. Mikor az élelmük és lőszerük már fogytán volt, a német tüzérségi támadás pedig erősödött, a franciák óvatosan kiemelkedtek a lövészárkokból. Meglepetésükre egy nagytestű, fekete állat loholt feléjük; a nagy távolságból nem lehetett pontosan kivenni, mi szalad halált megvető bátorsággal a lövészárok irányába, csak ormótlan gázmaszkjának sziluettje volt látható, illetve hogy a vállaira mintegy szárnyként ráaggattak valamit.

Az egyik katona azonban hirtelen ráismert saját, Sátán nevű kutyájára. Szólítani kezdte a háborúban futárkutyaként szolgálatot teljesítő ebet, aki olyan gyorsan futott, hogy a katonák később azt állították, valósággal repült. A németek mindent megpróbáltak, hogy megakadályozzák Sátán célba érkezését; a kutya körül golyó, gránát és srapnel süvített. Mikor a kutya megbotlott, találat érte, majd kisvártatva egy másik is, ami a lábát törte.

Gazdája kimászott a lövészárokból, hogy a megsérült kutyát biztonságban tudja, néhány másodperc múlva azonban már holtan feküdt. A halálos találat előtt Sátán felismerte a katona hangját, s minden erejét összeszedve elindult – ezúttal három lábon futva, már amennyire bírt, negyedik lábát tehetetlenül húzva maga után. Végül elérte a lövészárkot, ahol a katonák a nyaka köré tekert csőből kivették azt a papirost, amelyen a következő szöveg volt olvasható: “Az isten szerelmére, tartsatok ki. Holnap küldjük a csapatokat”. A kutya vállain pedig egy-egy hámként felszerelt kosárka volt, benne két postagalambbal. 

A galambok lábaira egy-egy fémcsövet kötöttek, amelyekbe két azonos tartalmú papirost tettek: a francia parancsnok ezeken a németek állásait ismertette. Mikor eleresztették őket, az egyik galambot leszedték a németek, a másik viszont elrepült. Hamarosan francia fegyverek zaja töltötte be a levegőt. Az üzenet célba ért.

 

 

(kutyabarát.hu)

 

 

Forrás: mult-kor.hu
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...