Saját KB bal
Saját KB jobb

Nudli, a pécsi terápiás kutya sokat segít gyerekeknek és időseknek is

A kutyaterápia pozitív hatása ma már nem kérdés. Pécsett is találkozhatunk ezzel foglalkozó szakemberrel és kiképzett ebbel is. A Művészeti Gimnázum és Szakközépiskolában Farkas Tamás – aki amellett, hogy biológia és földrajz szakos tanár, a Misina Alapítvány Természet- és Állatvédő Egyesület alapító tagja és vezetője – három éve foglalkozik terápiás állatokkal. Nudli, a három és féléves pumi terápiás kutyusként sűrűn vele tart az iskolába is.  – írja a pécsiújság.hu

Farkas Tamás hosszú és komoly kiválasztási folyamat után döntött Nudli mellett. A kutyákat sokszor már hétnapos korban elkezdik figyelni, ugyanis a terápiás állatok kiválasztását ilyen korán kezdik.

A kölykökön már pár napos korukban is észrevehető egy-két alaptulajdonság. Már ilyenkor vizsgáljuk a tűrőképességet, a kitartásukat, de azt is, mennyire hisztis az állat. Nem szerencsés, ha túl eleven, vagy túl önálló a kutya, de az sem, ha túlságosan nyugodt és lassú. Nudli szerencsés választás volt, hiszen ő egyben pörgős és nyugodt. A pumikra, mint terelő állatokra jellemző domináns önállóságot szerencsére sikerült annyira levetkőzni, amennyire szükség van rá a feladatoknál.

A kutyaterápiának három fajtája van. Az egyik a látogatói program, amikor a résztvevők simogatják az állatot, ismerkednek. A másik az asszisztált terápia, amikor pedagógus, gyógypedagógus jelenlétében zajlik a foglalkozás. A harmadik pedig az asszisztált tanítás, tanulás, amikor a terápiás kutyus segít az oktatási folyamatban, bekapcsolódik a feladatokba, megkönnyítve ezzel a gyerekek dolgát.

Nudli három csoport foglalkozásain vesz részt. Mozgássérültekkel, halmozottan sérültekkel és idősekkel is dolgozik. Mivel ez fárasztó munka, csak heti 3-4 alkalommal mehet, s szintén kikötés, hogy csak a gazdájával együtt vehet részt a terápiában.


Farkas Tamás Nudlival.

A Malomvölgyi szeretetotthonba járunk, ahol az egyik idős hölgy nem szólalt meg már jó ideje, Nudli hatására mégis beszélni kezdett. A mozgássérültek esetében is nagy motivációt jelent a kutya, hiszen az ápoló kedvéért nem feltétlenül csinál meg egy-egy olyan gyakorlatot, ami miatt fájdalmai vannak. Egy fehér szőrpamacs kedvéért, azonban, s azért, hogy együtt sétáljanak, annál inkább. Nudli a szocializációban sokat segít a gyerekeknek, akik könnyebben megnyílnak, ha a közelükben van egy aranyos négylábú.

Farkas Tamás elmondta, nem a fajtától függ, hogy jó terápiás kutya lesz-e egy ebből. Ez inkább egyénfüggő, bár vannak kedveltebb fajták, amelyekkel könnyebb eredményt elérni.

Komoly vizsgákat kell letennie a kutyának, s a kiképzőjének is el kell végeznie egy tanfolyamot, csak utána foglalkozhat terápiás kutyussal.

A terápiás kutyák abban különböznek az alapkiképzésen áteső társaiktól, hogy semmilyen agresszív reakciójuk nem lehet. Mivel olyan emberekkel dolgoznak majd, akiket még véletlenül sem szabad megijeszteniük, ezért nagyon jól ki kell ismerni az állat reakcióit. Kiszámíthatónak kell lennie. A legfontosabb a szocializáció, hogy szeressen emberek közelében lenni. Nudlit például már három hónapos kora óta mindenhova viszem magammal, gyorsan hozzászokott, hogy mindig új arcok veszik körül. Nagyon fontos a szigor, ám még nagyobb szerepe van a jutalomnak, és figyelni kell rá, hogy minél kevesebb negatív élmény érje a kutyát.

Az első próbatétel a temperamentum vizsga, amely során az alaptulajdonságokat tesztelik és megnézik, hogy dolgozik a kutya, hogyan reagál, ha például eldől egy mankó, vagy milyen a fájdalomtűrése – hiszen ő nem támadhat vissza, ha egy kisgyerek véletlenül megszorítja a fülét.

A második teszt a munka vizsga. Itt egy videó felvétel készül arról, ahogy egy foglalkozáson dolgozik a csoporttal.

Nudli gazdája hozzátette, hiába van meg már mindkét vizsgájuk, ez élethosszig tartó tanulási folyamat. Mindig tanulnak valami újat. 

Nudli nagyon okos. Ha érzi, hogy játékról van szó és úgyis jutalom jár neki, nem erőlteti meg magát. Ha pörgést, forgást kérnek tőle, ilyenkor egy pacsival megpróbálja elintézni a dolgot, hátha az is elegendő. Ám, ha határozottan szólok neki, azonnal teljesíti a feladatát
 

Horváth Patrícia – Fotó: Dittrich Éva

 

 

(kutyabarát.hu)

 

 

Forrás: pecsiujsag.hu

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...