A metrósínek közé ugrott gazdája után a vakvezető kutya

A könnyekig megható történetben az életét kockáztatva próbálta megmenteni gazdáját a hősként ünnepelt eb.

A hatvanéves Cecil Williams fogorvoshoz indult kedd délelőtt, amikor a New Yorki metró egyik állomásán állva elájult a peron szélén, és a sínek közé kezdett zuhanni. A New York Daily Newsnak és a New York Postnak nyilatkozó szemtanúk elmondása szerint a látását 18 éve elvesztett férfi vakvezető kutyája mindent megtett, hogy megakadályozza, hogy gazdája lezuhanjon, de hiába ugatott és próbálta megtartani a férfit, Williams a sínek közé esett.

Az Orlando névre hallgató fekete labrador azonban ekkor sem hagyta magára gazdáját, és Williams után ugrott a sínek közé – mondta el az egyik szemtanú a Postnak. „Nem lehúzta magával, a kutya magától ugrott” – emlékezett vissza a férfi. Az eb ezután gazdája előtt állt, szemben az állomásra éppen akkor beérkező szerelvénnyel, és nem mozdult a férfi mellől.

A metróvezető látva, hogy egy ember és kutyája van a sínek közt, azonnal vészfékezett, de nem tudott időben megállni, és áthajtott felettük. Azonban egyiküknek sem lett komolyabb baja, miután Williams a metró egyik dolgozójának tanácsára nem menekülni próbált, hanem lebukott a sínek közé, kutyája pedig követte példáját – közölték az esetet végignéző emberek. A vak férfit végül a második kocsi alól húzták ki a tűzoltók.

A csak könnyebb sérüléseket szenvedő Williams a kórházi ágyán nyilatkozva elmondta: nem tudja, hogy mi okozta ájulását, de elárulta, hogy inzulint és egyéb gyógyszereket is szed, amelyeknek köze lehet eszméletvesztéséhez. A férfi elmondta azt is, hogy semmire sem emlékszik az esetből, csak onnan kezdve vannak emlékei, hogy a tűzoltók elkezdték mentését.

A New Yorki metróhálózat állomásain idén már 144 utast ütött el metró, akik közül 52-en meghaltak. 2001 óta átlagosan 134 gázolás történt évente, és 49-en haltak meg – közölte a Daily News, a metróhálózatot felügyelő hatóság adataira hivatkozva.

 

 

(kutyabarát.hu)

 

 

Forrás: hir24
Képek: dailynews.com

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...