Tragikus: sétáltatás közben lőtték ki mellőle a kutyáját

Tragédiával végződött egy kirándulással egybekötött kutyasétáltatás a Tolna megyei Szálkán. Barátnőivel és öt kutyájával indult el kirándulni a falu melletti erdőbe egy helybéli nő. „Öt kutyám van, a szerencsétlenül járt kutyát, Pötyit, tavaly télen fogadtam be magamhoz, miután valaki kidobta. A kutyáim közül csak a legnagyobbon volt póráz, de azok a kisebb kutyák is mellettünk haladtak, akiken nem volt” – mesélte az Indexnek a nő.

Semmi jel nem utalt arra, hogy az erdőben vadászat folyna: sem tábla nem jelezte ezt, de vadászok autót sem lehetett látni. „Mivel rendszeresen lovaglok, ezért tudom, hogy óvatosnak kell lenni. De ha hajtás van, akkor azt valamilyen formában tudatják az erdőben járókkal. Ráadásul mi és a kutyák is végig az úton mentünk, nem tértünk le róla” – magyarázta.

Nem sokkal később az egyik domboldal tetejéről láttak ugyan két terepjárót és egy kisbuszt, de mivel a járművek éppen ott álltak, ahol most fairtás van, azt hitték, erdészek vannak ott. Csak akkor szembesültek azzal, hogy vadászok, amikor már a visszaúton meghallottak az autók hangját, majd hirtelen egy lövést is hallottak a közvetlen közelükből.

„Egyszer csak egy hatalmas dörrenést hallottam. Voltam már vadászaton, tudtam, milyen, ha találat van. Egyből rájöttem, hogy kilőtték Pötyit” – emlékezett vissza a szerencsétlenül járt kutya gazdája. Állítja: a kutya az úton volt, amikor lelőtték, nagyjából tíz méterre lehettek tőle a vadászok. Odaszaladtak, kiabáltak, de a vadász beszállt az egyik autóba, és a társaival együtt elhajtott.

A kutya gazdája ezután megpróbálta kihívni a rendőröket, de mivel nem volt térerő, ezért ezt csak hazaérve tudta megtenni. A rendőrök kijöttek, majd ezután együtt elmentek a helyszínre, ahol még láthatóak voltak a vérnyomok. Az esetről több fényképfelvétel is készült.

A nő feljelentést tett, de az Indexet a szekszárdi rendőrkapitányságon arról tájékoztatták, hogy egyelőre nem nyomoznak az ügyben. Arról, hogy pontosan miért nem indult eljárás, vagy lesz-e nyomozás, későbbre ígértek tájékoztatást.


Dezső András

 

(kutyabarát.hu)

 

Forrás és képek: index.hu

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...