Photo by Alexander Grey on Unsplash

Belefáradt abba, hogy megvárja idős kutyája halálát – menhelyre adta

A kutya gazdája leadta egy menhelyen idős kutyáját, mert már belefáradt abba, megvárja a kutya halálát.

A Nasa névre keresztelt, 16 éves kutya szívszorító körülmények között került egy menhelyre, miután gazdái kijelentették, hogy belefáradtak abba, hogy megvárják, míg meghal. Nasa egy idős, részben vak és hallássérült kutya, aki láthatóan élete utolsó szakaszának végéne jár. A menhely dolgozói mindent megtesznek azért, hogy hátralévő idejét szeretetben és melegségben töltse.

Nasa történetét a Mac’s Mission nevű szervezet osztotta meg  Facebook oldalukon. Azóta a poszt rengeteg figyelmet kapott, az emberek szívét megérintette az idős kutya sorsa, és már jelentkeztek is, hogy örökbefogadják. A szervezet egyik képviselője reményét fejezte ki, hogy hamarosan pozitív hírekkel szolgálhatnak Nasa örökbefogadásáról.

Az idős kutyák sorsa és az örökbefogadás fontossága

Sajnos Nasa helyzete nem egyedi, a gazdára váró kutyák száma nemcsak hazánkban, hanem a világ szinte minden táján rendkívül magas. Az Amerikai Állatvédelmi Társaság (ASPCA) adatai szerint évente mintegy 6,3 millió állat kerül menhelyekre az Egyesült Államokban, ami napi átlagban több mint 17 ezer háziállatot jelent. Ezek az állatok, akárcsak Nasa, arra várnak, hogy szerető családra találjanak, akik biztonságot és gondoskodást nyújtanak nekik életük hátralévő részére.

(A borítókép illusztráció)

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Forrás: Facebook

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...