Az igazi társ: a segítőkutya

A látássérült embereket odaadóan segítő hűséges négylábúakról, a vakvezető kutyákról már szinte mindenki hallott, azonban azt már kevesebben tudják, hogy nemcsak a látássérültek kaphatnak a számukra speciálisan kiképzett segítőkutyát.

Magyarországon jelenleg a vakvezető kutyák képzése mellett foglalkoznak mozgássérült-segítő, hallássérült-segítő, illetve epilepsziás rohamjelző kutyák képzésével is. Alábbi cikkünk a segítő kutyák különböző típusainak a tevékenységét mutatja be röviden.

Vakvezető kutya

Magyarországon a vakvezető kutya-képzés története nyúlik vissza a legkorábbra: az első vakvezető kutyák képzésével foglalkozó iskola 1976-ban nyitotta meg a kapuit Csepelen.

A vakvezető kutya látássérült gazdáját a közlekedésben segíti: megállással jelzi a fel-, illetve a lelépőket, kikerüli az útközben felbukkanó tereptárgyakat (oszlopot, telefonfülkét, hirdetőtáblát stb.), kikerüli az embereket, kérésre tud zebrát, ajtót, lépcsőt, ülőhelyet, és járdát keresni. Megtanulta, hogy csak olyan helyen közlekedhet gazdájával, ahol mindketten elférnek, így például egy lezárt sorompó előtt a kutya megáll, annak ellenére, hogy ő átférne az akadály alatt, valamint az emberek kerülgetését is úgy kell megoldania, hogy egyikük se ütközzön a szembejövőkkel.

A vakvezető kutyával való közlekedés csapatmunka: az útvonalat a gazdának kell ismernie, ő irányítja a különböző vezényszavakkal a kutyát, a kutya pedig az útközben felmerülő akadályok jelzésében, kerülésében, zebrák, ajtók megtalálásában tud segíteni. A piros, illetve a zöld szín megkülönböztetésére azonban nem képes, így jelzőlámpás átkelőnél nagy segítséget jelent, ha szólunk a vakvezető kutyával közlekedő személynek, amikor zöldre váltott a lámpa.

Mozgássérült-segítő kutya

A mozgássérült embereknek gyakran apró, hétköznapi feladatokban is szükségük van mások segítségére. Egy mozgássérült-segítő kutya számos területen megkönnyíti gazdája életét, így lényegesen kevesebbszer kell másoktól segítséget kérni. Egy ilyen speciálisan képzett kutya segít felvenni a leesett tárgyakat (pénzérmét, kulcsot stb.), a kilincsre rögzített zsinór segítségével ki tudja nyitni az ajtót, és az orrával vagy mancsával be is tudja csukni azt, az orra vagy a mancsa segítségével fel-, illetve le tudja kapcsolni a villanyt, segít a zokni, a kesztyű, a pulóver lehúzásában, és kérésre behozza a különböző tárgyakat (pl. papucsot, távirányítót).

Hallássérült-segítő kutya

Magyarországon a hallássérült-segítő kutyák száma még igen csekély, ugyanis csak 3-4 éve kezdődött meg az országban a hangjelző kutyák képzése. Ezek a kutyák bökéssel „szólnak” gazdájuknak, ha észlelnek egy, a gazda számára fontos hangot, majd odavezetik őket a hang forrásához. Jelzik, ha kopogtak az ajtón, megszólalt a csengő vagy a telefon. Felkeltik a gazdájukat, ha megszólalt az ébresztőóra, de figyelmeztetik gazdájukat a főzőóra, vagy a tűzjelző megszólalásakor is. Sőt akkor is szólnak, ha valaki gazdájukat a nevükön szólítja, és ezt ő nem veszi észre, mert mondjuk háttal áll az illetőnek. A vakvezető kutyával és a mozgássérült-segítő kutyával ellentétben a hangjelző kutya sosem parancsra dolgozik, neki a megtanult hangok észlelését követően, önállóan kell kezdeményeznie a feladatot.

Rohamjelző kutyák

A rohamjelző kutyák a váratlanul bekövetkező rohamok (epilepszia) előrejelzésében, illetve a rohamok alatti segítségnyújtásban vannak gazdájuk segítségére. Ezeknél a kutyáknál különösen fontos a nagyon erős kötődés kialakítása, ugyanis az erős kötődésnek köszönhetően érzik meg a gazdájuk viselkedésében bekövetkezett, mások által észrevehetetlen változásokat, amelyek a közelgő roham bekövetkezését jelzik. Így a többi segítőkutya-típussal ellentétben ezek a kutyák van, hogy már kölyökkorban a gazdájukhoz kerülnek, de csak felnőtt korban a gazdához kerülő kutya és gazdája között is kialakulhat ez a nagyfokú kötődés. A kutya a roham előtt nyugtalanul kezd viselkedni, majd roham közben gazdája valamely testrészét (pl. arcát, kezét, fülét) nyalogatja, míg el nem múlik a roham. A rohamjelző kutyáknak köszönhetően a gazda a roham előtt biztonságba tudja magát helyezni, így nem áll fent annak a veszélye, hogy pl. úttesten való áthaladás közben lesz rosszul, illetve a kutya segítségének köszönhetően rövidülhetnek a gazda rohamai.

Lelki segítség

A segítőkutyák által nyújtott lelki segítség legalább ugyanolyan fontos a gazda életében, mint a speciális képzés során elsajátított feladatok megoldása. A kutya jelenléte pozitív hatással van a gazda hangulatára, az állat simogatása nyugtató, stresszoldó hatású. A kutya segítségének köszönhetően csökken a fogyatékos személy kiszolgáltatottság érzése, nő az önbizalma, bátorsága. Sokat jelent, hogy a kutya minden jó és rossz tulajdonságával, és a fogyatékosságával együtt elfogadja, szereti őt, és mindig mellette áll.

  
A képek az őrbottyáni Református Szeretetotthonban készültek, ahol az Anyák napi – Majális rendezvénynek voltunk vendégei.

A kutya egy hidat képez a fogyatékos és az ép ember között: az utcán sétálva a járókelők nem kapják el zavartan tekintetüket egy fehérbottal közlekedő vagy egy kerekes székes ember láttán, hanem rámosolyognak, sőt gyakran szóba is elegyednek vele. Kérdezgetik a kutyáról, és mindeközben észrevétlenül, pillanatok alatt leomlik a – sok esetben sajnos még mindig elég – „masszív fal” a két ember között, hamarabb megszűnhetnek az előítéletek, valamint az eddigi szorongás egy fogyatékos ember láttán.

 

 

A cikket Varga Nóra írta, hűséges segítője, Dani társaságában.
 

 

(kutyabarát.hu)

 

 

 

Képek: Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány, NEO Magyar Segítőkutya Egyesület, kutyabarát.hu

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...