Összefogott Dronti és a Kakitündér

Sokan tudják már, hogy a Kakitündér nem létezik, ám muszáj újra és újra hangoztatnunk, hogy ez minden érintetthez eljusson. Ebben segít most Dronti is – a Drontal „négylábú nagykövete”, aki emellett egy fontos dologra is felhívja a kutyások figyelmét: a kutyakaki bizony veszélyes is lehet…

A Kutyabarát.hu és a Bayer Hungária Állategészségügyi divíziója közösen egy mindennapos problémára hívja fel a figyelmet.

A „Kaiktündér nem létezik” kampányt 2015-ben egy egyszerű üzenettel indította el a Kutyabarát.hu, mely azóta országos ismertségre tett szert, az emberek országszerte egyre több helyen találkozhattak a figyelemfelkető plakáttal, matricával .

A kampány az országos médiumokban is többször kiemelt szerepet kapott, ez nem is csoda, hiszen a kutyás társadalom megítélést szinte a legjobban befolyásoló témáról van szó. Míg a kutyabarát filozófia az elmúlt években nagymértékben növekedett, a kutyabarát szolgáltatások száma megsokszorozódott, úgy ennek a fontos ügynek – a kutyakaki-helyzetnek – a sikere kevésbé volt annyira érezhető, mint az előbbieké. Pedig a megoldás a „kezünkben van” – mondhatnánk.

A kutyás társadalom fejlődése a kutyakaki-helyzet javítása nélkül sikertelen. Éppen ezért azt kell, hogy mindenki figyelmét felhívjuk arra, hogy aki nem képes összeszedni kutyája után a kutyakakit, az a legfelelőtlenebb gazda, másrészről az otthagyott kutyakaki komoly veszélyforrás is lehet!

Dronti és a Kakitündér a siker érdekében most összefogott!

A kampány a kutyakaki veszélyeire hívja fel a figyelmet. A kutya ürülékében előfordulhatnak bizonyos férgek, melyek veszélyesek lehetnek a kutyák, de akár az emberek számára is. Éppen ezért fontos, hogy legalább 3 havonta féregtelenítsük kutyánkat, hogy a kutyakaki által okozott veszélyeket, az abból adódó problémákat megakadályozzuk.

Milyen problémákat okozhatnak kutyája férgei és hogyan védheti meg kedvencét ellenük?

Magyarországon legalább egy tucat bélféreg fordul elő és fertőzheti meg kutyáját. A tünetek és férgek nem mindig láthatók. Nehéz azt is pontosan meghatározni, hogy hol és mikor fertőződik meg kedvence parazitákkal, ezért a legjobb, ha állatorvosára hallgat és legalább háromhavonta Drontal Plus féregtelenítőt ad kutyájának.

A Drontal Plus összetételénél fogva az egyetlen féregtelenítő tabletta, mely egyszeri adagolással, biztos féregtelenítést eredményez kutyája számára. Könnyen felismerhető mivel a tabletta csont formájú, marhahús ízesítése miatt pedig a kutya szívesebben lenyeli.

További hasznos információkat a Drontal.hu oldalán találsz!


FONTOS! A sikerhez Te is kellesz!

Segítsd munkánkat, hiszen sajnos mindenhová mi sem jutunk el, de szeretnénk, hogy az üzenet eljusson!

Töltsd le a Kakitündér megújult plakátját, nyomtasd ki, és ha megoldható, tedd ki lakókörnyezetedben!


A Kutyabarát.hu már elkezdte felvenni a kapcsolatot több önkormányzattal, szervezettel, hogy a plakát minél több helyre kikerülhessen.

Mi bízunk a sikerben!

 

 

(Kutyabarát.hu)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...