Saját KB bal
Saját KB jobb

Kutyabarát vonatok – A MÁV minden helyjegyköteles vonatra felengedi a kutyákat!

A MÁV tavaly nyitott a kutyások felé, és kísérleti jelleggel néhány IC járaton engedélyezte a háziállatok szállítását. Most pedig, a legnagyobb örömünkre, ezt a kísérleti rendszert az összes helyjegyköteles vonatra kiterjesztik.

A MÁV­Start kísérleti jelleggel már december óta lehetővé teszi kisállatok – kutyák, macskák és egyéb kistestűek – zárt hordozóeszközben való szállítását egyes dunántúli vasútvonalakon közlekedő InterCity, railjet, EuroCity, EuroNight vonatok másodosztályú kocsijain.

Most azonban a kísérleti rendszert az összes helyjegyköteles, valamint pót­ és helyjegyköteles vonatra kiterjesztették.

A MÁV­Start jegypénztáraiban 2015­-ben élőállat­jegyből közel százezret, kutyabérletből több mint százat adtak el. Ezért is döntött a vasúttársaság a kisállat­szállítás lehetőségeinek bővítése mellett.

Tavaly decembertől a Budapest–Győr–Hegyeshalom és a Budapest–Pécs vasútvonalakon közlekedő pót­ és helyjegyköteles InterCity, railjet, EuroCity, EuroNight vonatok belföldi forgalmában, a másodosztályú kocsikban élőállat is szállítható meghatározott feltételekkel.

Fontos kitétel, hogy élőállat csak akkor vihető fel a vonatra, ha a kézipoggyász mérethatárt meg nem haladó méretű szállítóeszközben helyezik el, mely alkalmas arra, hogy az utasok testi épségét, biztonságát, a vonatok, vagyontárgyak tisztaságát és sértetlenségét megóvja. A hordozóeszközt az utasnak végig szoros őrizetében magánál kell tartania.

Az állat a boxból az utazás során nem engedhető ki. A kutya szállításáért élőállat­viteldíjat kell fizetni. Egyéb kistestű állat viteldíj megfizetése nélkül szállítható. Egy utas egy élőállatot tartalmazó tárolóeszközt vihet magával, a hatósági előírások betartásával. Kérésre a kutya oltási bizonyítványát be kell mutatni. Nem szállítható beteg háziállat, és kizárólag érvényes engedéllyel utaztatható olyan állat, melynek birtoklása vagy szállítása hatósági engedélyhez kötött.

A nem zárt hordozóeszközben szállított, hanem pórázon és szájkosárral vezetett kutyákkal továbbra is csak a kötelező helybiztosítással nem érintett vonatokon lehet utazni.

A MÁV­START a helyjegyes vonatokra érvényes kiterjesztéstől azt reméli, hogy a kutyabarátok, kisállattartók gyakrabban igénybe veszik a vasúti szolgáltatást, ugyanakkor bízik abban, hogy az utasok között mindez nem okoz konfliktusokat.

A kísérleti idő alatt egyetlen panasz sem érkezett.

 

A MÁV kísérleti kezdeményezéséről korábban már beszámoltunk.

 

 

 

 

(kutyabarát.hu)

 

Forrás: MTI, Orientpress, leadfotó: thedailybest.com
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...