Eb is megalkuszik néha a macskával
– tartja a jó magyar közmondás, a tapasztalat pedig igazolja. Ráadásként az ember is alátámasztja, hiszen sokan a kutyát a legjobb barátjuknak tartják. Na, de akkor miért ez a sok szabályozás a kutyatartásról?
Ha egy állatot kell mondani a hűség és a társ szavak hallatán, jó eséllyel a kutyát említjük. Hogy miért van ez? Védelmet, meleget, nyugalmat, alkalmazkodást, teljes alázatosságot ad. Társ az örömben, a bajban: úgy senki sem üdvözöl minden nap, mint ő, mikor hazatérsz. Felelősséggel tartozunk minden olyan állatért, akit magunk mellé fogadunk. A szeretet nyelvén kell beszélni vele, ellenkező esetben megfosztjuk magunkat egy csodálatos, bensőséges viszonytól, ami kutya és ember között kialakul. Ha nem hiszünk abban, hogy a társunk lehet hosszú éveken át, akkor ne vállaljunk szőrös gyereket. A szeretet az, amivel a legtöbbet tudunk adni a kedvencünknek, s ő nem lesz hálátlan, hogy hű társunk legyen hosszú ideig.
Miért szabályozzák a kutyatartással a népet?
Ha ez a szeretet nyelv nincsen meg, akkor nincs tisztelet sem, és így eldől a dominó, megsemmisül vagy éppen létre sem jön a barátság. Ilyenkor jön a rendszer, hogy integrálja az embereket, és a velük egy háztartásban élő állatokat is: „nem lehet láncra verni a kutyát”, „utcán csak pórázon lehet sétáltatni az ebet”, „parkba kutyának belépni tilos”, „az intézménybe kutyának belépni tilos” …
Azonban a kutyákhoz nem értő emberek hiába gyártanak rendeleteket arról, hogy például a kutyák melyik kijelölt kutya-vécében végezék a dolgukat, nem fog működni, mert ők nem tesznek különbséget a parkban nőtt fű vagy a kertben nőtt fű között. A gazdának felelőssége, hogy a kutyájára figyeljen, és felszedje a közterületről a kutyapiszkot, miképpen a háza táján is, ahogy tisztába teszi a kisbabáját, szobatisztává neveli a gyermekét, úgy a kutyus is tudni fogja, hogy a kertben hol végezheti a dolgát.
Mindenkinek több megértést kellene tanúsítania. Meg kell tanulni, hogy mit lehet csinálni egy kutyával és mit nem. Mielőtt befogadunk egyet, utána kellene nézni, hogy tudjuk-e vállalni a vele járó foglalatosságokat, tudjuk-e tisztelettel, türelemmel nevelni. Készítsük fel magunkat, hogy képesek legyünk szerető gazdája lenni egy különleges, puha, szőrös tüneménynek. „Autót sem veszünk úgy, hogy nincs meg a jogosítványunk. A kutyához is ugyan így vizsga kellene” – vallja Csányi Vilmos, Széchenyi-díjas magyar biológus, viselkedéskutató, egyetemi tanár.
„Kedves, félénk, magányos idős hölgynek nem való a német juhász és hiába fordul trénerhez, kiképzőhöz, mert az embert kellene megváltoztatni, nem a kutyát. Akármilyen remekül viselkedik az állat a kiképzővel, ahogy visszakerül a nénihez, ismét a régi lesz. Sajnos rengeteg ilyen, sokszor súlyos problémával fordulnak hozzám” – meséli a biológus.
Pár hasznos tipp, amit „a hogyan váljunk kutyásokká” könyvekből elsajátíthatunk:
Gondold végig, milyen vagy te és a családod, hogy milyen kutyát szeretnél, illetve azt is, hogy tudsz-e elég időt szánni rá.
Látogass el egy menhelyre, ahol érezni fogod, hogy onnan szeretnél örökbe fogadni.
Lehetőleg rövid és ne automata pórázt használj.
Fontos a rendszeres pozitív visszajelzés, de nem kell mindig jutalomfalat, a dicséret is elég. Türelem, amíg a kutya megtanul, hiszen a változáshoz idő kell.
Szükség van határokra a nevelésben, lehet a kutyus akármilyen aranyos, ez a jövőbeni együttműködésetek alapja.
Könyvajánló: Csányi Vilmos – A kutyák szőrös gyerekek
A könyv azokat hívja olvasásra, akik szeretnének a kutyák viselkedésének a világába bepillantani a tudományos könyvek szárazsága és unalma nélkül.
Horváth Renáta Bernadett
(Kutyabarát.hu)
