A cukiságfaktor és ami mögötte áll
Mindannyian szeretünk nevetni, meghatódni kedvenceink viselkedésén, de ezt egészen addig tehetjük meg, amíg az a természetes viselkedésükből fakad. De mi a helyzet a kikényszerített viccekből? Honnan kezdődik az állat jóllétének korlátozása: a „kínzás”, csak hogy mi, emberek jól szórakozzunk? Ismerjük meg a két lábon járó ruhás kutyát és a hasonszőrű áldozatokat, akit a fél világ imád. A másik fele pedig érti is, mi történik velük ilyenkor.
Amióta a kutya társállattá lépett elő, magával cipeli az ún. cukiságfaktor hatalmas terhét. Egy felelős kutyatartó nem csak attól nevezheti magát felelősnek, hogy saját kutyájáról megfelelően gondoskodik, és figyelembe veszi az igényeit. Egy jó kutyás más állat mögé is „belát”: végig gondolja, egy-egy viselkedés, trükk vagy könnyfakasztó poénhoz mennyit kell áldoznia a négylábúnak.
Nem értjük már őket, mert nem akarjuk érteni
Mást akarunk belőlük faragni. Nekünk már nem kutya kell. Gyerek kell, bohóc kell, sírós kispárna kell. Többet akarunk kihozni belőlük, mert amit adnak: a hűség, az odaadás, a tisztaság, a szeretet már nem elég, már nem érték. Ennek oltárán, az a folyamat, hogy kutyáinkat az emberekhez tegyük hasonlóvá, nem ismer határokat. Nemlétező érzelmekkel ruházzuk fel őket, akkor is, ha csak „úgy látszik, mintha”. Hőstetteket tulajdonítunk neki, mikor teljesen mást csinál. Meghatódunk, hogy egy-egy kölyökkutya mennyire édi tud lenni, bár életét hatalmas kínok között kénytelen leélni, de ez már másodlagos. Édi és kész.
A sport- és munkakutyások nem győznek magyarázkodni az állatvédelmi támadásokkal szemben, mikor az amúgy egészséges, lemozgatott, szellemileg és testileg friss és energikus kutya mások szerint „túl van edzve” vagy épp miért visel fojtónyakörvet. Állatkínzás! De a cuki kutyák cukik, ott nincs miért a dolgok mögé nézni! Vagy mégis?
Smol Bean csak egy a sok közül
Legutolsó cukisága napjainknak a két lábon járó kutya felöltöztetve. Sok ilyet láthattunk gyermekkorunkban a cirkuszban, ahova jóérzésű, állatszerető ember a felnőttség és a megvilágosulás óta be nem teszi a lábát.
Smol Bean hatalmas híresség. Az emberek olvadoznak tőle, rengeteg követője van. Ahova csak megy, rivaldafényben érezheti magát. Mert neki ez biztosan fontos. Ahogy az is, hogy két lábon ugrál, szökell, fut, és ezzel mosolyt csal az arcára pár embernek aznap.
Mondjuk ki: Smol Bean a modern állatkínzás egyik áldozata. Látszólag semmi baja a kutyának, még szenvedést sem lehet leolvasni az arcáról, nem sánta, nem borítják hegek a testét. Teszi a dolgát.
Bár van róla videó, ahogy ütik verik rendszeresen, amíg megérti: „két lábon jársz mostantól, vagy kapsz egyet!”, mi ezt most nem mutatjuk meg. Egy felelős, hozzáértő kutyásnak ehhez nem kell videó, tudja azt magától: ezt az állatot bántalmazzák, és miért? Hogy természetellenes viselkedésével, testtartásával bennünket szórakoztasson.
Cirkusz az egész világ, mint tudjuk. És a cirkusz nem arról híres, hogy jól bánik az állataival. Tegyünk ellene! Mivel tehetünk? Legelőször is: értsük meg, hogy milyen a modern kori állatkínzás. Ismerjük fel, és végül: ne nevessünk egy állat szenvedésén. Ezt minden jóérzésű ember megteheti, akár a kanapéról ülve.
(Kutyabarát.hu)
