Saját KB bal
Saját KB jobb

A hőlégballon és a pilóta

Sok helyről informálódhatunk arról, hogy hogyan is működik egy hőlégballonos sétarepülés. Nem árt azonban arról is némi ismeretet szereznünk, hogy az egész program során mit is jelent a pilóta személye, illetve hogy milyen kapcsolat alakul ki a pilóta és az utas között. Az alábbiakban erről lesz szó.

Türelem és együttműködés

Ez két nagyon fontos erény a résztvevők részéről, ugyanis elsősorban ezek szükségesek ahhoz, hogy jól tudjunk együttműködni a repülést vezetővel. 

Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a hőlégballon egy légijármű, ráadásul azon belül is olyan, ami csak korlátozottan irányítható. Így a vele való közlekedés merőben eltér a földit járművektők. A pilótának felkészültnek kell lennie – nem is lehet más, ugyanis ahhoz, hogy valaki Pilóta Szakszolgálati Engedélyt szerezhessen, rendkívül sokat kell tanulnia és bizonyítania a képességeit. A Goballoon magasan képzett pilótái nemcsak versenyeken vettek részt korábban, hanem kiképzéssel is foglalkoznak. 

A hőlégballonos repülés sajátosságaiból adódik, hogy sokkal korlátozottabb lehet a felszállásra alkalmas idő, mint más légi közlekedési eszközök esetén. A pilóta felelőssége eldönteni, hogy minden körülmény megfelelő-e ahhoz, hogy a hőlégballon a magasba emelkedhessen. Ha ő úgy ítéli meg, hogy a biztonságot veszélyeztetheti a repülés, akkor le fogja mondani az aznapi programot.

Utasként természetesen csalódottak leszünk, hiszen már hetek óta készültünk erre az alkalomra. Ugyanakkor fontos megértenünk, hogy nem kockáztathatjuk sem a magunk, sem mások (így a pilóta) testi épségét sem. Ebben a helyzetben legyünk türelmesek és együttműködőek! Nem helyénvaló, ha felülbíráljuk a pilóta döntését, ez az ő szakmája, pontosan tudja, miért határozott így. Az viszont teljesen rendben van, ha megkérjük, magyarázza el, miért van mindez.

Mit tehetünk, ha a rossz idő miatt elmarad a kirándulás?

Természetesen a beszállókártyánk érvényes marad, így egy másik időpontban bepótolhatjuk az utazást. Legjobb, ha már ekkor egyeztetünk is egy új időpontot. 

Ezenkívül, mivel pár óránk felszabadul, keressünk másik programot a környéken! A hőlégballonos találkozási pontok közelében jó eséllyel találunk kirándulási útvonalakat. Egy séta a szép, természeti környezetben segít abban, hogy ne adjuk át magunkat a csalódottságnak, és ne távozzunk rosszkedvűen. Így sokkal jobban fog esni az is, amikor legközelebb be tudjuk pótolni a most elmaradt kalandunkat.

A bizalom szerepe

Amikor úgy döntünk, hogy hőlégballonnal szeretnénk utazni, először bele sem gondolunk, hogy mennyi minden múlik a pilóta személyén. Egy kicsit olyan ez, mint az orvos és beteg kapcsolata. Fent a magasban a pilóta szakértelmére és döntéshozási képességére vagyunk utalva, ezért nagyon fontos, hogy megbízzunk benne. Ezt segítheti elő, ha korábban már volt lehetőségünk megismerkedni vele. 

A hőlégballonos sétarepülések során a pilóta az, aki mindenért felel, de mindig is a biztonság lesz az elsődleges szempont, minden döntést eszerint hoz meg. Támogassuk őt ebben az út során!

 

(x)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...