Saját KB bal
Saját KB jobb

Két benti macska is megfertőződött a madárinfluenza vírussal az USA-ban

Továbbra sem tudják megfékezni a madárinfluenza terjedését az Amerikai Egyesült Államokban. Közel 40 házi macska esetében igazolták a fertőzöttséget. Két esetben csak benti macskákról van szó, azaz a cicák nem érintkeztek közvetlenül vadon élő madarakkal.

2024. márciusa óta  van érvényben figyelmeztetés a H5N1 vírus, azaz a madárinfluenza emlősökben való széles körű előfordulása miatt az Egyesült Államokban. Azóta legalább 37 házimacska fertőződött meg a potenciálisan halálos kórral. Legalábbis, ennyi hivatalos bejelentés történt az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának Állat- és Növényegészségügyi Ellenőrző Szolgálatának adatai szerint. Az érdekes az egészben, hogy néhány macska még egy mancsát sem tette ki a szabadba.

Augusztus elején a coloradói közegészségügyi hivatal bejelentette, hogy hat házimacskánál diagnosztizáltak madárinfluenzát. Az egyik macska fertőzése egy közeli, járványkitörésen átesett tejüzemmel hozható összefüggésbe. A macskák közül három kinti-benti tartású volt, és apró zsákmányállatokra, köztük egerekre vadászott. A kis rágcsálók, illetve a macskák által még gyakran elejtett madarak esetében fennáll a veszélye a H5N1 fertőzésnek. Szokatlan módon azonban, a macskák közül kettő olyan benti macska volt, amely nem volt közvetlenül kitéve a madárinfluenzának. Nem találkoztak vadon élő állatokkal és nem vadásztak. Ez a fejlemény egyes szakértők számára aggodalomra ad okot.

Egyelőre nem áll rendelkezésre pontos információ arra vonatkozóan, hogy mégis hogyan fertőződhetett meg a két csak benti cica. A szakemberek próbálják kideríteni, hogy a két macska hogyan betegedett meg anélkül, hogy az eddig ismert módokon ki lettek volna téve a fertőzés veszélyének. A macskák elsősorban a beteg vagy fertőzött madarak fogyasztásával fertőződnek meg madárinfluenzával. Olyan esetek is előfordultak, amikor a macskák a H5N1 vírussal fertőzött tehenektől származó nyers, pasztőrözetlen tej fogyasztása után betegedtek meg. Ezek az új esetek azonban mások: a két benti macska nem járt farm vagy haszonállatok közelében.


Szalay Adél / Kutyabarát.hu
Forrás: https://www.thewildest.com/cat-health/bird-flu-cats-news?utm_source=instagram&utm_medium=social-organic&utm_campaign=linkinbio&utm_content=www.instagram.com/p/C-8gkZbOpJ_ Kép: Photo by FOX 1004: https://www.pexels.com/photo/two-orange-and-brown-cats-reclined-on-brown-rug-1386422/
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...