Bükkaljai barangolásunkról szóló beszámolónk első két részét ITT és ITT olvashatjátok – eseménydús volt a hétvége, mondhatjuk… 🙂

A 26 000 lépés megtétele után nem kellett minket ringatni szombat este. Hihetetlen, hogy egy kis falu és a környéke ennyi látnivalót, kulturális és történeti emléket kínál, mint Cserépfalu. Alig vártam már, hogy másnap reggel újra túracipőt húzhassak, és végre megpillanthassam a híres ódorvári kilátást.

Irány az erdő

A már ismerős úton indultunk: faluhatár, aszfaltos út, látogatóközpont, Suba-lyuk, majd baktatás a völgyben. A Hór-völgy Répáshuta irányában enyhén emelkedik, az elején 227 méteres tengerszint feletti magasságból indulunk, az Ódorvár pedig a 594 méteren van. Nyilvánvaló, hogy a szintkülönbség áthidalásának több módja van, és ahogyan haladtunk egyre beljebb a völgyben, még mindig jelentősebb emelkedő nélkül, kezdtem sejteni, hogy itt bizony a meredek kaptatóval fűszerezett variációval állunk szemben. Nem is kellett csalódnom. Ahogyan a kerékpáros túraúttal együtt futó ösvényről a rom (L) jelzésen leágaztunk, úgy kezdett az erdei séta egyre inkább túrára hasonlítani, és úgy vált egyre valószínűbbé, hogy mégiscsak szép kilátásban lesz részünk.

Tatyi az előző napon eléggé elfáradt, ezért egy pár kilométer után hátizsákba vettem, amit ő egyébként látszólag nagyon élvezett, nekem viszont a plusz 8 kg cipelése jelentősen rontotta a teljesítményemet, így fújtatva-szuszogva kapaszkodtam felfelé az emelkedőn, amely – akkor úgy tűnt – soha nem ér véget… Jó 40 percbe telt, mire ezt az utolsó másfél kilométert megtettük. Ahogy említettem, a gyalogösvény leágazik a kerékpáros túraútvonalról, viszont mindkettő az Ódorvár lábánál található tűzrakó-pihenő-bivakoló helyhez érkezik be, szóval ha nem vagytok a meredek emelkedők megszállottjai, akkor nyugodtan válasszátok a pár száz méterrel hosszabb kerékpáros utat, úgy is célba fogtok érni. A gyalogos ösvény elhalad egy tiszta vízű forrás mellett, néhány száz méterre a várromtól, ahol tudtok vizet vételezni (a forrást a kerékpárút nem érinti).

Gyönyörű panoráma

A várromhoz érve egy keskeny ösvény visz fel a bércre, és a növényzeten átpillantva már itt is megcsillogtatta magát a várva várt panoráma.

A csúcsról elénk táruló látvány azonban mindent vitt: a teljes Hór-völgyet beláttuk. Csendesen meghúzódva ott volt Cserépfalu, láttuk az utcát, ahonnan délelőtt elindultunk. Az előző napi túránk helyszínei is visszaköszöntek: a kilátó, a templomtorony, a pincék. A távolban az Alföld nyújtózkodott, hátunk mögött pedig a Bükk vadregényes erdeire nyílt pompás kilátásunk.

Ódorvár

Más néven Odorvár, építésének körülményeiről, az itt lakókról és a vár pontos szerepéről vajmi keveset tudunk. Valószínűsíthető, hogy a Hór-völgy védelmét látta el esetleges északról jövő támadások esetén. Egyetlen említése 1351-ből, egy oklevélből származik, melyben Erzsébet királyné megtiltja a vár urának, hogy Bogácson és Cserépen dézsmát szedjen. A XV. században husziták foglalják el, akiket a Fekete Sereg, élén Magyar Balázs hadvezérrel, kiűz a várból. Valószínűleg egyúttal le is rombolták a várat, amely azóta sem épült fel és jutott jelentős szerephez a történelemben. Mivel a romokat régészeti kutatás nem vizsgálta még, ezért ennél többet sajnos nem árulnak el, a várfalak őrzik a titkaikat. Annyit viszont tudunk, hogy nevét a barlangokról kapta: a régi „odorjas” = barlangos szóból ered az Odorvár/Ódorvár elnevezés.

Barlangokért ma sem kell messzire menni, rögtön a vár romjai alatt találunk egyet, az Odorvári cseppkőbarlangot, amelyben mára, nevével ellentétben, cseppkövek már nincsenek. A barlang bejárata előtt húzódik egy derékmagasságú fém korlát, és táblák figyelmeztetnek az életveszélyre. Nagyon figyeljetek a kutyákra, mivel a korlát alatt simán átférnek és beeshetnek. Az Odorvári-barlangon kívül itt található még a Déli-Bükk leghosszabb barlangja, a fokoztottan védett Hajnóczy-barlang is, ahol nem csak gyönyörű cseppkövek vannak, de több védett denevérfajnak is otthont nyújt. (A barlang csak a Bükki Nemzeti Park igazgatósága engedélyével, vezetett túra keretében látogatható.)

Ahogy a várromokon ücsörögtünk, az jutott az eszembe, hogy milyen sok csodálatos hely van Magyarországon, és valószínűleg egy élet is kevés arra, hogy mindet felfedezzem – de rajta leszek! 🙂

Vége

Köszönöm, hogy velünk tartottál!

Szerző: Bujdosó-Szalay Adél / @tatyiandme

Képek: Szekeresné Rába Kata, Bujdosó-Szalay Adél

Eljött a kirándulás ideje

Egy határidőkkel telezsúfolt hét után péntek este berohantam a szupermarketbe, bevásároltam, összepakoltam, tankoltunk és matricát vettünk és már száguldottunk is négyesben – a férjem és Kata barátnőm társaságában – Mezőkövesd felé. Szállásadóink megnyugtattak, hogy bármikor érkezünk is, a kapu nyitva áll, szeretettel várnak minket, bár ők másnap korán kelnek a szüret miatt, ezért nem várnak ébren minket. Későn érkeztünk meg, de bíztunk benne, hogy a rohanás kifizetődik és másnap reggel már egy teljes bükkaljai napot élvezhetünk. Ahogy Cserépfalu felé tartottunk, egyre biztosabb lettem benne, hogy jó helyen járunk: rendezett utcák, szépen ápolt porták mellett hajtottunk el, mindenhol apró díszek, szalmabála babák, igényesen felújított házak és úgy általánosságban rend és nyugalom.

A vendégház kertjében Beni, a golden retriever üdvözölt minket, aki Tatyival azonnal barátságot kötött. Gyors vacsora után nyugovóra tértünk, hogy szombaton kipihenten vághassunk neki első napra tervezett túránknak a Hór-völgyön keresztül a Bükkalja legszebb kilátását ígérő Ódorvárhoz.

Irány Cserépfalu

Szombaton – a kirándulás napján – csodás, napfényes, kora őszi időre ébredtünk. Pontosan ilyesmi lehet az „ideális őszi kirándulóidő” definíciója. A szőlőlugasokkal és gyümölcsfákkal körülvett teraszon kávéztunk, aztán reggeli, szendvicsek és irány az Ódorvár! Nem csak kis csapatunk, de Beni is lelkes volt, úgy tűnt, ő sem szeretne kimaradni a mókából, így öten vágtunk neki a faluból kivezető útnak.

Cserépfalu főutcáján a hegyek felé vettük az irányt, majd kb. másfél kilométer aszfaltos főúton elértük a Suba-lyuk Múzeumot és Látogatóközpontot, és ezzel a Hór-völgy bejáratát, a Bükk déli kapuját.

A „kapu” ebben az esetben nem csupán képletesen értendő: a síksági tájat elhagyva, a völgy bejáratán keresztül beléphetünk a Bükk magaslatai közé, mint egy rejtett, titkos világba. A Hór-patak Répáshután ered, majd Cserépfalun és Bogácson keresztül éri el Mezőkövesdet, ahol víztározóvá avanzsál, majd belefolyik a Kánya-patakba. A kis patak évezredes munkájának az eredménye a völgy, amely régen kereskedelmi útvonalként funkcionált: ezen keresztül szállítottak Egerből terményt és bort Gömörre és Kassára. A hazánk egyik legszebb kirándulóhelyeként számon tartott völgy ma már természetvédelmi terület, ahol minduntalan vaddisznók és őzek nyomaira bukkanhatunk.

Hór-völgy

A Hór-völgybe befelé haladván hamarosan elértük a Subalyuk-barlangot, ahol Magyarországon az első neandervölgyi leletet találták. A nagyjából 60-70 000 évvel ezelőtt élt nő és gyermek maradványai az 1930-as években kerültek elő, és olyan jó állapotúak voltak, hogy csak hosszas vizsgálatok után derült ki, hogy az elsőre becsültnél jóval régebbi, neandervölgyi korú leletről van szó. Az egykori Mussolini-barlang (igen, ez volt a neve a huszadik század kevésbé dicsőséges hajnalán) egyébként már 279 méterrel helyezkedik el a tengerszint felett, amely a Hór-völgy talajszintjéhez képest is 40 méteres kaptatót jelent, ráadásul a palás, erodált talaj miatt az ösvény csúszós, rögös. Újdonsült barátunkat, a fáradtság jeleit mutató Benit nem is mertük felvinni magunkkal, így két etapban másztunk fel a barlanghoz – Tatyi persze mindkét csapattal megtette az utat, neki láthatóan nem okozott gondot sem a szintkülönbség, sem pedig a talaj egyenetlenségei. A barlang maga egyébként, mondjuk úgy, hogy pusztán történeti jelentősége miatt érdekes, a felfelé és lefelé vezető ösvény viszont remek erőpróba. A kirándulás itt még korántsem ért véget.

A pihenés ideje

A Subalyuk-barlangot elhagyva, az őszi színekben pompázó fák árkádja alatt egyáltalán nem volt hegyvidéki, de még dombsági érzésem sem, nehezen tudtam elképzelni, hogy hamarosan a Bükkalja legszebb kilátása tárul majd elénk – és igaz, ami igaz, erre nem is került sor. Benin ugyanis már látszott, hogy sajnos nem fogja tudni tartani velünk a lépést: egyre többször feküdt le, látszott, hogy nagyon elfáradt szegény. Így úgy döntöttünk, hogy inkább visszafordulunk, és másnap vágunk neki az Ódorvár meghódításának. Szépen, komótosan visszasétáltunk a szállásunkra, majd egy kis pihenő után, a kertben érő friss szőlőt majszolgatva úgy döntöttünk, hogy Cserépfalu látnivalóit vesszük inkább sorra. A teraszon elhelyezett tábla szerint minden fontosabb látványosság körülbelül 2 km-es távolságra volt a háztól, ami kiváló délutáni sétának ígérkezett.

Cserépfalu látványosságai

Először a Kossuth és Petőfi utcák hagyományos parasztházait vettük szemügyre, majd a faluközpontba érve megnéztük a templomot és a középületeket. Nagyon tetszett a „könyvmegálló”, ami gyakorlatilag egy buszmegálló és egy kölcsönkönyvtár hibridje, és rengeteg igényes kötetnek ad otthont, amelyeket a buszra várva vagy utazás közben bárki szabadon olvasgathat. A központtól Cserépfalu határában álló, kaptárkövet mintázó kilátó felé vettük az irányt, ahonnan a falura és a Hór-völgyre ígérkezett panoráma. Ahogy a főbb utcákat elhagytuk, hamarosan pincék között vezetett tovább az utunk, Cserépfalu hat pincesora közül a Berezdaljai pincesoron sétáltunk végig, hogy elérjük az ösvényt, amely a Kisamerika barlanglakásokhoz, a kilátóhoz és majdan a kaptárkőhöz visz.

A kirándulás folytatása következik! 🙂

Szerző: Bujdosó-Szalay Adél / @tatyiandme

Képek: Szekeresné Rába Kata, Bujdosó-Szalay Adél