Saját KB bal
Saját KB jobb

A felelős kutyatartás kampányok önmagukban nem sokat érnek

A Liverpooli Egyetem kutatása kiderítette, hogy a kutyatartók nagy része felelős gazdának tartja magát, még akkor is ha ettől igen távol áll.

Az említett kutatás keretein belül mélyinterjúkat készítettek kutyás háztartásokban és rövidebb, teszt jellegű kérdéseket tettek fel kutyájukat sétáltató gazdik körében valamint kutyakiállításokon is kérdeztek tulajdonosokat tartási szokásaikról. Az interjúk során elsősorban a kutyák sétáltatási szokásaira fókuszáltak, mely egy igen sarkalatos pont a felelős kutyatartás kritériumai között. Ezen kívül sort kerítettek az ivartalanítással kapcsolatos kérdésekre és a bántalmazással történő fegyelmezésre is. A kutatás vezetője Dr Westgarth három kutya gazdája, így a projekt során rengeteg információt gyűjtött saját kutyáinak sétáltatása közben is.

„Kutatásainkból egyértelműen kiderül, hogy a felelős kutyatartást nagyon másképp értelmezik az emberek, és sokan nem tudják jól felmérni kutyájuk igényét. Nagyon sok gazdi egyszerűen szembe megy az ajánlásokkal, mert azt gondolja, az ő kutyájának másra van szüksége.”

Az az üzenet, hogy felelősen kell kutyát tartani, önmagában nem sokat segít és nem fog változást hozni akkor sem, ha arra szükség lenne. Hiszen rengeteg olyan gazdi van, aki igenis felelős kutyatartónak hiszi magát, hiszen ő a saját elképzelése szerint mindent megtesz a kutyáért. Tipikus ilyen eset, amikor a nőstény kutyákat azért fedeztetik, mert egyszer mindenképpen szülnie kell, ez a kutya érdeke.

Nem elég tehát a felelős kutyatartás fontosságát hangsúlyozni, hanem tartalmat kell tenni mögé! Nagyon jó lehetőség lenne erre, ha Magyarországon is „jogosítványhoz” kötnék a kutya tartását, így az alapvető tudnivalókat mindenki elsajátíthatná.

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Forrás: sciencedaily.com

Fotó: pexels.com

Kapcsolódó cikkek

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...