Saját KB bal
Saját KB jobb

Egy kutya, aki nem hagyta magát

Az idős és menhelyen élő kutyákra hívja fel a figyelmet a Hangya Közösség.
A kisvárdai menhelyen, az Ugat-lak Alapítvány gondozásában él Bundi. Idős, fázós már, de nem volt mindig így. Története hátborzongató.

Bundi – Az egyik legrövidebb, legvékonyabb szőrű kutyának jutott ez az átlag név. Nem a menhelyen kapta. Bundi igazi híresség a szegregátumban („a soron”). Mindenki ismeri. Nem volt mindig így, ő is „edzőkutya” volt. Sok helyen az országban nem ismerik szerencsére ezt a kifejezést. De van az országnak olyan leszakadó régiója, ahol nagyon jó. A harcoltatott kutyák kiképzésére használják az „edzőkutyákat”. Velük gyakoroltatnak. Bundi is közéjük tartozott. Aztán egyszer megunta és leharapta egyik „munkáltatója” ujját. De nem csak úgy picit, nem csak beleharapott. Hanem teljesen. Benne volt abban a harapásban minden addigi sérelme. Innen mennie kellett. A menhelyen kötött ki. Pedig kedves. A fiatalkori évek emlékeit, ha lelkében nem is, de testén viseli. Tacskósága is adja a sparhelt lábat, de sajnos a sok harcoltatás is meglátszik rajta, nincs egy épp görbülete sem. 10 éves múlt, de meg nem mondanád! Igazi ritkaság. Nem csak a legendája miatt, hanem mert fehér tacskó elvileg nincs is.

Bundi nem különleges szépség, idős. Őket már nem szokták menhelyekről örökbefogadni. Mégis vannak álmai. Egy melegedő kuckó.

A Hangya Közösség fejébe vette, hogy Bundinak és hasonló sorsú társainak melegedőt varázsol a menhelyre, hogy ne kelljen télen fázniuk. Ahogy beköszönt a hideg, az öreg csontjaik, az egészségük, a mozgásuk „szétesik”. Sokan a kinti kennelekben nem vagy nagyon nehezen élik meg a téli legnagyobb fagyokat. Szeretnénk, hogy egy melegedő kuckót, egy öregek házikóját. Egy igazi, szerethető ÖRÖK OTTHON-t. Igen, öregeknek! Mondjuk október elejére. Mert október 1. az Idősek világnapja, október 4. pedig az Állatok világnapja.

Drukkolunk, reménykedünk, hiszünk benne, álmodozunk.

Bővebb információ:

A Hangya Közösség vagy az Ugat-lak Alapítvány közösségi oldalán.

A teljes programról itt olvashatsz: http://www.hangyakozosseg.hu/hirek/egy-melegedo-kuckorol-almodunk/

 

Segíts nekik:

  • Bank: MagNet Bank Zrt. Hangya Közösség

Bankszámlaszám: 16200223-10044991-00000000

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...