Saját KB bal
Saját KB jobb

Visszavonul az ország “leglustább” kutya-tűzoltója

A salgótarjáni tűzoltóságon nevelkedett Brúnó százados, a lustaság bajnokává kikiáltott tűzoltókutya már új szolgálati helyen látja el feladatait.

A zsemleszínű labrador 2013. május 10-én született Egerben, és még abban az évben megérkezett a salgótarjáni laktanyába az állomány nagy örömére.

Az elmúlt 7 évben Brúnó nagy örömmel fogadta a laktanyába érkezőket, élvezte a simogatásokat, dögönyözéseket. Mindeközben pedig a legkedvesebb két tevékenységének, a napozásnak és az alvásnak hódolt. Szolgálati ideje alatt nagyon sok tűzoltóval mély barátságot kötött és mindenkit szeretett.

Idén májusban a hetedik kutyaévét töltő tiszteletbeli százados emberi életkorban már ötven évesnek számít. Korára és egészségügyi állapotára tekintettel júniustól új szolgálati helyen, nyugodtabb környezetben látja el feladatait.

Brúnó visszavonulása után sem szakad el a tűzoltóság kötelékéből, hiszen a tűzoltóság egyik dolgozója fogadta be családjába.

Nézzétek meg Molnár Adrienn tűzoltó hadnagy videóját Brúnóról:

Forrás: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság facebook
Videó: Molnár Adrienn tűzoltó hadnagy

(Kutyabarát.hu)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...

Weboldalunk a felhasználói élmény növelése érdekében sütiket használ. Elfogadom Tovább olvasok