A kutya az első biorobot
Miklósi Ádám, az Etológia Tanszék tanszékvezető egyetemi docense „A barátság etológiája” címmel tartott előadást 2015. március 4-én az „Élő adás” biológiai ismeretterjesztő sorozatban a Természettudományi Karon, amelyben többek közt megpróbálta a barátság fogalmának biológiai értelmezését adni.
A barátság elemzése a csoportok szerkezetének vizsgálatával kezdődött mintegy egy évszázada, mégpedig a baromfiudvarban. Thorleif Schjelderup-Ebbe norvég etológus azt kutatta, hogyan lehet objektíven leírni egy csoport szerkezetét. Megfigyelte, hogy az állatok között milyen interakciók zajlanak: a tyúkoknál ez harcok formájában volt a legjobban mérhető. A párharcokban elért győzelmek száma alapján rangsor állítható fel, ebből pedig megállapítható a csoport struktúrája, amely a vizsgált esetekben mindig hierarchikusan szerveződött. Ebben a rendszerben általában kijelölhető egy legsikeresebb egyed, az alfatyúk. A rangsorolás pl. a sportban máig ezt a logikát követi.
Nem sokkal ezután felmerültek az első kételyek: lehet, hogy nem minden közösség írható le ezzel a modellel. Flack és De Waal (2005) makákókat vizsgált, ahol a klasszikus, hierarchikus modell nem bizonyult működőképesnek. Itt sokkal szofisztikáltabb működéseket figyeltek meg: kialakulnak despotikus csoportok (ez a tyúkoknál megfigyelt hierarchiaépítésnek megfelelő viselkedés), de toleráns, relaxált, sőt, egalitáriánus csoportok is, ahol az egyedek, egymáshoz való viszonyukban kifejezetten egyenlőségre törekszenek. Ezzel párhuzamosan több fajnál is különös viselkedéseket figyeltek meg: úgy látták, hogy harc után a győztes egyed odamegy a legyőzötthöz és különös interakciót kezdeményez – tulajdonképpen valamiféle békítést, ami ellentmond a „túlélésért folytatott harc” elméletének. Tehát már a kutatások elején nyilvánvalóvá vált, hogy a barátság egy olyan fogalom, amely nem írható le pusztán a „csípésrend” (a tyúkok harca nyomán kialakuló hierarchia) segítségével. Silk 2002-ben megpróbálta definiálni a barátságot. Szerinte ez olyan kölcsönös segítségnyújtáson alapuló viszony, ahol a felek nem várnak azonnali kompenzálást.
Miklósi Ádám felidézte: a kutya és ember barátságát, illetve a kutyák ember életében betöltött szerepét először a lupomorfizmus elméletével (Serpell 1995) írták le. E szerint a társadalom alapvető szerveződési szintje a falka, amelyben a farkasok küzdenek a túlélésért, illetve szaporodási sikerük érdekében a dominancia megszerzéséért. A párhuzam szerint a család a kutya falkája, a gazda feladata pedig, hogy a vezető szerepet megszerezze és fenntartsa. Hamar kiderült, hogy ez csupán legenda, és csak a fogságban megfigyelt farkasokra igaz, a természetben ezek az állatok nem így élnek, hanem meglepő módon családban. A farkas-mítosz tehát nem segít a kutya-ember barátság megértésében.
A másik megközelítés a bébimorfizmus elmélete, amely Darwin óta (1872) tartja magát: e szerint a kutya olyan szerepet tölt be az emberek életében, mint egy gyerek. A kötődési viselkedés leírásában valóban vannak párhuzamok: a kötődési személy iránti preferencia, a speciális üdvözlés, a biztos bázis, illetve menedék érzete, és a kötődési személy hiányában fellépő kereső viselkedés valóban közös mintázatot mutat a gyerekeknél és a kutyáknál is. Azért mégis adódik pár dolog, ami a kutya viszonyát az emberrel markánsan megkülönbözteti a gyerekétől: a kutya ugyanis egy idő után már „felnőtt”, mivel komoly és felelősségteljes feladatokat kell végrehajtania, amelyek a legkevésbé sem férnek bele a gyerek-szerepbe. Ilyen a vakvezetés, a rendfenntartás, vagy a házőrzés.
Ezek az elméletek továbbá szem elől tévesztik a kutató szerint, hogy a kutyának nemcsak emberhez kötődő kapcsolatai és feladatai, de egyéb szerepei is vannak. Ilyen a szaporodás és a saját szociális élet, saját közösségben való részvétel. A vizsgálatok közepette a kutatók visszanyúltak a gyökerekig és megnézték, mit mondanak az „öregek”? Vagyis ősi és bölcs megfogalmazásokat kerestek az alapjelenség leírására. Azt a választ kapták a „néptől”, hogy a kutya az ember legjobb barátja. Ám továbbra is fennáll a kérdés: mi az a barátság? Az, hogy másik fajról van szó, a barátság tisztaságát igazolja, mivel így a felek részéről semmilyen érdek nem fűződik hozzá (mint pl. fajfenntartás). Kell hozzá, hogy a felek hajlandóságot mutassanak a szövetségre, kölcsönösen támogassák egymást, kötődjenek (ami a barátságnak éppúgy eleme, mint a szülő-gyerek viszonynak), és az is kell, hogy a partner egyenrangú lehessen – legyen önálló élete, hozhasson döntéseket. Ez utóbbinak sem a farkas, sem a gyerek-szemlélet nem adott korábban teret. A barátságot „menedzselni”, ápolni is kell – magától nem marad fenn. Ez Miklósi és Topál vizsgálata szerint (2013) egyfajta szociális kompetenciát is megkíván. A vizsgálat további paramétereket is felsorol a barátság feltételeiként: a kötődés és az együttműködés mellett fontosnak tartja az érzelmi állapothoz kötődő viselkedés felismerését, a féltékenységet és a békítést is.
A kutyák kompetenciáját vizsgáló kísérletsorozatban összehasonlító funkcionális mágneses képalkotó eljárást alkalmaztak kutyák és emberek között. Azt figyelték, hogy képes-e a kutya a különböző érzelmi állapotokhoz kapcsolható viselkedés (hangadás) megkülönböztetésére, illetve képes-e elkülöníteni a fajokat a hangjuk alapján. Azt találták, hogy míg a saját faj hangjára mind a kutya, mind az ember különösen érzékeny, a kutya agyában létezik egy speciálisan emberi hangra érzékeny terület is. Azt, hogy adott érzelmeket is el tudnak különíteni, olyan vizuális kísérletekkel bizonyították, melyek során érzelmet kifejező fél arcokat mutattak a kutyáknak, akik ez alapján sikeresen megtalálták az ábra másik felét. Ez meglepő hatékonyságról tanúskodik az érzelem felismerés terén.
Egy további kutatás (2008–2012) az ember-robot interakció elemzését állította középpontjába. A koncepció szerint a kutya az első biorobot (a definíció szerint a robot olyan funkciókat hajt végre, amelyre az ember maga kevésbé lenne képes – pl. nyájterelés, házőrzés). Az eddigi, mechanikus robotkoncepciók után a kutatók azt a célt tűzték ki, hogy szociálisan kompetens robotot hozzanak létre, aminek – a korábbi fejlesztések tanúsága alapján – a funkcionalitásra koncentráló mérnökök eddig nem tulajdonítottak jelentőséget. Érdekes szempontrendszert tárt fel a barátság feltételeiként szereplő kompetenciák beárazása: e szerint a kötődés olcsón előállítható, az együttműködés drága, az érzelmi állapothoz kötőtő viselkedés kifejlesztése ugyancsak drága, a féltékenység előállítása olcsó, a békítés azonban megint csak drága.
Az előadó hangsúlyozta, hogy nem kutyarobotot építenek, pusztán egy szociálisan sikeres robotot, ahol a kutya szociális kompetenciája lehet a fejlesztés alapja. Illusztrációként bemutatta ETHONt, az „office robotot”, aki ugyan mechanikus feladatokban jól funkcionál, de még van mit fejleszteni a szociális érzékenységén. A projekt révén Miklósi Ádám és csoportja egy új tudomány, az etorobotika, egy új ágensek létrehozásában etológiai megközelítést alkalmazó mérnöki és etológiai együttműködés kialakításán dolgozik.
(kutyabarát.hu)
