Victoria Stilwell, a világhírű brit-amerikai kutyatréner, a pozitív megerősítéses tanítás élharcosa. Gyermekkora óta lovagol, és bár szakértelme a lovak területén – saját bevallása szerint – meg sem közelíti a kutyákról felhalmozott tapasztalatát, mégis megkísérli összehasonlítani az emberhez talán legközelebb álló két fajt. Vajon tényleg annyira mások, mint első ránézésre hinnénk?

„Bár fiatalabb koromban rengeteg időt töltöttem lóháton nem ismerem a lovakat annyira, mint a kutyákat. A kutyák a hivatásom, míg a lovak a hobbym, és az amerikai nyugaton töltött időszakomban, mikor sokat lovagoltam, eszembe jutott, hogy vajon az ember és a ló kapcsolata mennyiben különbözik az ember és a kutya kapcsolatától? Van egyáltalán különbség? Legmerészebb álmomban sem állítanám, hogy szakértője vagyok a lovaknak. Érdekes volt látni, azonban, hogy a valódi lovasok, akik egész életüket lovakkal töltötték, mennyire mások – és egyben mennyire hasonlóak – a kutyásokhoz.

A lovak prédaállatok, csapatban élnek. Fokozottan érzékenyek a környezetükre, mindig éberek, hogy szükség esetén azonnal menekülőre fogják. A kutyákhoz hasonlóan, néhány ló magabiztosabb, de szintén a kutyákhoz hasonlóan, nekik is magabiztos vezető kell, aki tanítja őket. Néhány ló fokozottan reaktív, és a legkisebb dologtól is megijed, csakúgy, mint a kutyák, míg mások könnyebben alkalmazkodnak a változáshoz és az újdonságokhoz.__

A velük való bánásmódnak nem azon kellene múlnia, hogy a kutyák ragadozók, a lovak pedig prédaállatok. Hosszú időn keresztül alkalmaztak kemény kiképzési módszereket a lovaknál, és sajnos még mindig vannak, akik ezeket használják. (Csakúgy, mint a kutyaoktatók között.) Manapság azonban már egyre többen tanítják a lovakat a büntetés minimalizálásával és így képeznek sikeres, biztos és kiszámítható állatokat. Vannak lovasok, akik szerint a ménes vezetőjeként kell viselkedned, míg mások szerint nem. Ismerősen hangzik? A kutyakiképzők között is sokan vannak, akik a falka-elméletet követik. A falka vagy a ménes vezérének lenni azt feltételezi, hogy ezek az állatok egynek tekintenek minket maguk közül, és nem egy másik fajba tartozó egyednek. Szerintem a lovak és a kutyák is sokkal okosabbak ennél. Szerintem is vezetőknek kell lennünk, de nem kell úgy beállítani magunkat, mintha fajtársak lennénk. Tekintsünk magunkra emberként, aki tanítja és vezeti őket, hogy boldoguljanak az emberi társadalom kihívásaival.

Még egy nyilvánvaló különbséget fedeztem fel: a kutyákat háziasítottuk, míg a lovakat megszelídítettük. Ha a két fajjal való kapcsolatunkat vizsgáljuk, akkor ez egy fontos különbségnek tekinthető, mivel a háziasítás és a szelídítés két merőben eltérő fogalom. A napokban egy meredek, sziklás ösvényen nógattam a lovamat, hogy menjen gyorsabban, nehogy lemaradjunk a csapattól. A lovamnak, Unónak semmilyen előnye sem származott abból, hogy megtette, amit kértem tőle. Kutyásként ez furcsa, hiszen mi minden nap, minden egyes kérdésben igyekszünk olyan helyzetet teremteni, amely mind a kutyánk, mind pedig a saját szempontunkból előnyös. Amit Unótól kértem az csak nekem állt érdekemben. Persze, a farmon, ahol Uno él, és még sok lovardában, a lovak remek körülmények között élnek, sokkal jobban, mint az őseik, akár egy-két generációval ezelőtt. De ha Uno választhatott volna, biztosan nem megy azon az ösvényen.

Hasonlítsuk ezt a lovaglást össze a kutyás megfelelőjével: a napi sétával. Sok hasonlóságot figyelhetünk meg (pl. a mentális és fizikai ingerek tekintetében), mégis, a kutyák esetében a kapcsolatunk és a kutya-gazdi kötődés jellemzi a sétát. A cél a közös kikapcsolódás, hogy mindketten jól érezzük magunkat. Valamilyen szinten hagyjuk a kutyánkat is döntéseket hozni. Általánosságban, a lovaknak kevesebb beleszólása van abba, hogy mit szeretnének, és leginkább a mi kívánságainkat kell követniük, míg a kutyáknál azt helyezzük előtérbe, hogy nekik mi a jó.

A lovakkal is kialakítunk egyfajta kapcsolatot, és igyekszünk megérteni egymást, a fajok közti különbségek ellenére, nekem mégis úgy tűnik, hogy a kutyások „közelebbi kapcsolatban” állnak a kutyáikkal, mint a lovasok a lovaikkal. Nem állítom, hogy egyik megközelítés jobb, vagy rosszabb lenne a másiknál. A kutyákat társállatként háziasítottuk, és egyre inkább eltávolodunk attól, hogy egykor különböző munkákat láttak el mellettünk. Míg a lovakat annak érdekében szelídítettük meg, hogy segítsenek nekünk különböző feladatokban és szabadidős tevékenységekben. Így nézve, tulajdonképpen nem állunk messze a kitűzött céloktól.

Mint minden egyes kutya, minden egyes ló is egyedi, külön egyéniség. A lovak megérdemelnek egy olyan lovast, aki magabiztos és következetes, aki határozottan, de nem túl keményen tudja a helyes irányba vezetni őket. A kutyákhoz hasonlóan, a lovak nélkül sem tartana ott az emberiség, ahol ma. Mindkét faj hatalmas szerepet játszott az emberi faj túlélésében. A lovak nélkül a földművelés, az utazás, az új helyek felfedezése vagy éppen a háborúzás sokkal nehezebben ment volna. A kutyák nélkül az otthonaink és a háziállataink védelme lett volna lehetetlen. Mind a lovak, mind a kutyák, minden más fajnál erősebben hatottak a kultúránkra. Mindkét faj képes volt a túlélésre a leginkább veszélyes, összetett és kiszámíthatatlan faj, az ember mellett. Ezzel kiérdemelték a legmélyebb tiszteletünket, akárki akármit mond.”

Forrás: Positively.com; Képek: pexels, wikipedia: Készítette: Nincs megadva géppel olvasható szerző. Feltételezhetően Vanuva~commonswiki (a szerzői jogi adatok alapján). – Nincs megadva géppel olvasható forrás. Feltételezhetően saját munka (a szerzői jogi adatok alapján)., Közkincs, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=1730242

The post Kutyák és lovak – vajon mennyire különbözők? appeared first on Kutyabarát életmód magazin - Együtt mindenhová.

Egy hétköznapi példával szemléltetve ez úgy néz ki, hogy ahelyett, hogy jól elverik a kutyát, aki felugrik a gazdira, inkább megtanítják neki, hogy ha a gazdi hazaér, szépen, ülve várja, amíg meg nem engedik neki, hogy játsszon. Napjainkban szerencsére már széles körben népszerű és elfogadott a pozitív módszer, de még így is számos tévhit kering, amelyekből néhányat most igyekszünk megcáfolni.

Tévhit: A pozitív módszerek nem működnek a “kemény kutyáknál”.

Tény: Valójában pontosan a “kemény”, nehezen kezelhető vagy agresszív kutyáknál lehet látványos eredményeket elérni. Az ő esetükben a pozitív technikák segítségével biztonságosabban és hatékonyabban dolgozhatnak a szakemberek. A pozitív módszerek nem csak az engedetlenkedő kistestű kutyusok esetében eredményesek, de világszerte sok kiképző alkalmazza erőszakos, súlyos viselkedési problémákkal küzdő nagytestű kutyák rehabilitációjában is. Ahelyett, hogy az erőszakra erőszakkal válaszol, a pozitív megerősítéssel dolgozó tréner nem csak a pillanatnyi viselkedést képes megváltoztatni, hanem a kutya hozzáállását is. A kutyák agresszív viselkedését megértéssel és rálátással kell kezelni. Az agresszív kutyák stresszelnek az adott helyzettől, ezért először a stresszt kell kezelni, hogy a kutya a tréner jelenlétében jól érezze magát. A nyugodtabb helyzetben az oktató felderítheti, hogy mi áll az agresszív viselkedés hátterében, és a gazdival együttműködve dolgozhat a probléma megoldásán. Az  erőszakos vagy büntetésen alapuló technikák helyett a kutyát pozitív megerősítéssel vezetik rá, hogy az általa veszélyesnek vélt vagy fenyegető helyzeteket máshogy lássa. Egyes kutyák gyorsan megértik, hogy mit akarunk, míg másoknál időbe telhet az áttörés, ezért fontos, hogy minden kutyát és minden helyzetet egyedileg kezeljünk.

Tévhit: A pozitív trénerek nem alkalmaznak fegyelmet.

Tény: A pozitív nem egyenlő az engedékennyel! A legtöbb pozitív kiképző fegyelmezi a kutyákat, de erre a célra elsősorban hangjeleket, a játékból való kizárást, a rossz viselkedés figyelmen kívül hagyását használják. Számos technika áll rendelkezésre, hogy befolyásolják a kutya viselkedését, és a kívánatos irányba tereljék, de ezek egyike sem erőszakon vagy megfélemlítésen alapul. A pozitív tréningben az úgynevezett negatív büntetést használják, amely során elvesznek (negatív, azaz mínusz) valamit a kutyától, amit az szeret: figyelmet, játékot, simogatást, stb. és csak akkor adják vissza, ha a kutya a kívánatos viselkedést mutatja. Ezzel szemben az úgynevezett pozitív büntetés gyakorlatilag azt jelenti, hogy a kutya “kap valamit” (pozitív, azaz plusz) a rossz viselkedésért: fizikai bántalmazást, hangos kiabálást, az elektromos nyakörv okozta áramütést. A dominancia-alapú kiképzési módszer használ fizikai erőt és büntetést. Az “alfa forgatás vagy gördülés”, a harapás imitálására szolgáló csipkedés vagy a póráz felrántása és megtartása, amíg a kutya ki nem fogy a szuszból például mind olyan technikák, amelyek erőfölényt használnak és negatív élményt okoznak a kutyáknak. Bárki képes arra, hogy büntetéssel „megnevelje” a kutyáját, de ahhoz, hogy a kutyákat a helyes viselkedés irányába tereljük és közben kötődést alakítsunk ki ember és kutyája között, az csak a kutyák pszichológiájának alapos ismeretén keresztül sikerülhet.   

Tévhit: A kutyákat étellel tanítani vesztegetés. Egy kutyának nem az ételért kell jól viselkednie, hanem azért, mert boldoggá akarja tenni a gazdáját.

Tény: Azok, akik így gondolják, nem értik, mekkora ereje van az ételnek a tréning során. Étellel meg lehet győzni egy félős vagy ideges kutyát, hogy legyőzze a félelmet. Ha a félelmet okozó helyzetben a kutya elé ételt tesznek, az segít, hogy inkább a pozitív dologra, azaz az ételre figyeljen, mintsem a félelmet okozó ingerre. Ez nagy segítség, ha változtatni szeretnénk a szorongással küzdő, félős vagy stresszes kutya viselkedésén. A pozitív tréning azonban nem csak az ételről szól! A gazdik használhatnak más jutalmakat is a kutyájuk motiválására. Ez lehet dicséret, egy labda, simogatás vagy közös játék. A lényeg az, hogy az a jó jutalom, amely arra sarkallja a kutyát, hogy tanulni akarjon, mivel a tanulás által lesz a kutya magabiztosabb és sikeresebben tud megfelelni a környezet elvárásainak. Ráadásul a közös tanulás segíti a kutya és az ember közötti megértést és erősíti a kötődést. Ez egyáltalán nem vesztegetés.

Tévhit: A pozitív módszer csak addig eredményes, amíg a kutya jutalomfalatokat kap.

Tény: A kutya számára értékes jutalmakat addig használják a kiképzés során, amíg a kutya megbízhatóan nem reagál az adott parancsra. Amint ez megtörténik, az értékes jutalmat már csak egyre ritkábban kapja, és kisebb dicséretekkel, jutalmakkal díjazzák az elsajátított viselkedést, ennek ellenére a kutya továbbra is teljesíteni fogja a parancsot. A gyakorlatban a váltakozó jutalmazás (értékes és kevésbé értékes jutalmak) hatására a kutyák gyorsabban és megbízhatóbban reagálnak a parancsra. Ez a technika elméletben ugyanarra az elvre épül, mint ami miatt a kaszinók nyerőgépei is hamar függőséget okoznak. Így tanulják meg a kutyák, hogy ugyan nem kapnak minden alkalommal jutalmat, de mindig van rá esély, ezért a jövőben még keményebben fognak dolgozni érte.

Tévhit: A pozitív tréning lassan hoz eredményt.

Tény: Valójában a gazdik általában meglepődnek, hogy milyen gyorsan hoz látványos változást a kutya viselkedésében a pozitív módszer. A pozitív tanítás megváltoztatja azt, ahogy a kutya érez, ezáltal segít abban, hogy a helyes viselkedést válassza a helytelen helyett. Amint a kutya megtanulja, hogy az általunk állított kereteken belül hozzon csak döntéseket, mindannyiunk élete harmonikusabb és kiegyensúlyozottabb lesz. Természetesen, a komolyabb, mélyen gyökerező problémák megoldása időbe telhet, de kérdés, hogy mi a cél? Gyors megoldást keresünk, amely csak elkendőzi a problémát, vagy a mélyére ásunk és az okokat szüntetjük meg? Ez utóbbit választva a kutya viselkedésében gyökeres és tartós változások érhetők el.

Bujdosó-Szalay Adél

(kutyabarát.hu)

Forrás: Victoria Stilwell- positively.com

Képek: Halans – Puppy Class series / @flickr

The post Tények és tévhitek a pozitív megerősítést használó tanítási módszerekről appeared first on Kutyabarát életmód magazin - Együtt mindenhová.