Minden év november 1-jén és 2-án Mexikóban és a mexikói diaszpórában a világ számos táján ünneplik a Día de los Muertos-t, vagyis a halottak napját. Ez az ünnep nem a gyászról, hanem az emlékezésről szól: ilyenkor az élők étellel, virágokkal és oltárokkal (ofrendákkal) tisztelegnek az eltávozott szeretteik előtt, miközben a hagyomány szerint a lelkek négy éven át tartó, kilenc szintű utazásra indulnak az azték alvilág, Mictlán felé.

Az ünnep szimbolikájában központi helyet foglal el egy különleges kutyafajta: a Xoloitzcuintli (ejtsd: „sólo-ic-kwintli”), másnéven, a mexikói meztelen kutya.

Az azték hitvilág szerint ezek a kutyák kísérik és védelmezik az embereket nemcsak az életben, hanem a halál után is. Ezért a múltban gyakran együtt temették őket gazdáikkal – hogy majd vezethessék őket a túlvilágon.

A legenda szerint Xolotl, a halál és a villám istene, ugyanabból az életet adó csontból teremtette meg a kutyát, mint az embereket, hogy az segítsen nekik átkelni az alvilág folyóin, különösen az Apanohuacalhuia folyón. A történetek szerint azok, akik életükben rosszul bántak a kutyákkal, a túlvilágon magukra maradtak – hiszen a xolo nem segített nekik továbbjutni.

Bár az ókorban előfordult, hogy a kutyákat valóban feláldozták, hogy elkísérjék gazdáikat, a régészek gyakran találtak kerámiából készült xolo szobrokat is sírokban. Ezek szimbolikusan látták el a lélekvezető szerepét. A modern Día de los Muertos oltárain ma is gyakran megjelennek az elhunyt kedvencek fotói, kedvenc játékaik, vagy éppen egy kis szobor formájában a xolo, az örök kísérő.

Az aztékok úgy hitték, hogy a fajta különleges gyógyító erővel is bír. A meztelen testű xolók melege miatt természetes „melegítőpárnának” tartották őket, és azt hitték, enyhítik az asztmát, a reumát vagy a fogfájást.

A név eredete is beszédes: a „Xolotl” az isten neve, az „itzcuintli” pedig aztékul kutyát jelent. Egyes források szerint a „Xolo” szó a „szörnyeteg” kifejezésből ered – talán ezért is tartották sokáig különös, már-már mitikus lénynek.

A modern korban a Xoloitzcuintli a mexikói kultúra igazi ikonja lett. A híres festőnő Frida Kahlo több festményén is megörökítette kedvenc Xolóját, Señor Xolotlt. Férje, Diego Rivera 1925-ben megalapította Mexikó első xolo-tenyészetét. Az 1950-es években a fajta szinte eltűnt, de a Xolo-expedíció során tíz példányt sikerült megmenteni, amivel újraindult a fajta megőrzése.

A 2017-es Coco című Pixar-filmben egy szerethető Xolo, Dante, vezeti hősét, Miguelt az élők és holtak világa között. Ezzel világszerte ismertté téve a fajtát. Mexikóban ma is sokan viszik el Xolójukat az ünnepi felvonulásokra, gyakran díszes azték ruhába öltöztetve őket.

A Xoloitzcuintli Mexikó nemzeti kutyája, és 2020 óta Mexikóváros hivatalos szimbóluma. A világon ma kevesebb mint 30 000 példány él belőlük, de talán épp ez a ritkaság teszi őket olyan különlegessé.
Ahogy Kay Lawson, a Xoloitzcuintli Club of America korábbi elnöke mondta:

„A Xolókkal mindig ébernek kell lenni. Kinyitják az ajtókat, kiszabadulnak a ládából – rendkívül intelligensek, ősi ösztönökkel.”

Szalay Adél / Kutyabarát.hu

Forrás: https://www.kinship.com/pet-lifestyle/xoloitzcuintli-dogs-day-of-the-dead?utm_campaign=linkinbio&utm_source=instagram&utm_medium=social-organic&utm_content=www.instagram.com/p/DQceJDukjux; Kép: Luis Zambrano: https://www.pexels.com/photo/couple-standing-on-a-flower-meadow-14249788/

The post A mexikói halottak napja és a xoloitzuintli – egy titokzatos kutya spirituális szerepben appeared first on Kutyabarát életmód magazin - Együtt mindenhová.

A mexikói festőnő ikonikus megjelenésével az elmúlt években a fősodrású divatban is megjelent. Erőteljes szemöldökei, virágkoszorúi és folk-inspirálta ruházata megihlette a mai kreatívokat és az insta-közösséget. Holott Frida Kahlo stílusa a maga idejében minden volt, csak nem mainstream. Frida teljes lénye maga volt a lázadás, minden ruhadarabja, gesztusa üzenetet közvetített.

Mexicanidad

Akkoriban a népies viselet egyáltalán nem volt divat, a szegények, az „őslakos” származású parasztok életmódjával azonosították. Frida Kahlo édesapja révén európai származású volt, édesanyja azonban mesztic volt. Ez a művelt, iskolázott Frida életében egyfajta identitásválságot okozott, amelyre egész életében igyekezett választ találni. Olyan, ma is aktuális témák foglalkoztatták, mint a gyökerek, a faji vagy népcsoport szerinti alsóbbrendűség kérdése, a női egyenjogúság vagy az őshonos kultúrák létjogosultsága.

A poszt-koloniális Mexikóban ezek legalább olyan égető és megosztó kérdések voltak, mint napjainkban a nemi- és kulturális identitás kérdései Európában vagy a faji megkülönböztetés az Egyesült Államokban. Frida Kahlo a Mexicanidadban találta meg az önkifejezést. Ez egyfajta romantikus nacionalista stílus volt, amely visszanyúlt a mexikói népi kultúrához és a folk stílusból, az ősi, naiv kifejezésmódból merített.

Xoloitzcuintle

Talán nem véletlen, hogy a mexikói motívumokat ennyire tudatosan használó Frida Kahlo éppen egy ősi mexikói kutyafajtából választott négylábú társat. A xoloitzcuintle (ejtsd kb.: solo – ec – kvintle), azaz a mai mexikói meztelen kutya eredetéről egy 2018-as DNS-vizsgálat során kiderült, hogy nem egy tisztán ősi kutyafajtáról van szó, hanem a kolonizáció során Mexikó területére került kutyák elvadult, az ősi kutyákkal keveredett törzséről. Mexikóban azonban a xolókat az ősi maja és tolték kultúrában szentként tisztelt colima-i kutyák (egy 3500 éves, Colimában talált régészeti lelet alapján) leszármazottaiként tisztelik. A xoloitzcuintle kutyák ma a mexikói kulturális örökség részei.

A gyér szőrzetű, gyakran teljesen szőrtelen kutyák Frida Kahlo és férje, Diego Rivera, életében fontos szerepet töltöttek be. Frida több képén is megörökítette xolóit, elsősorban Señor Xolotl nevű kedvencét, aki egy családi portrén is szerepel: Diego, Én, és Señor Xolotl (1949).

A kutyáihoz való szoros viszonyát azzal is magyarázzák, hogy egy 1925-ben bekövetkezett buszbalesetben Kahlo olyan sérüléseket szenvedett, amelyek lehetetlenné tették számára a gyermekvállalást. A mexikói fényképész, Lola Álvarez Bravo 1944-ben, a Casa Azulban (Frida otthonában, ma Museo Frida Kahlo) készült képei is bepillantást engednek a festőnő és kutyái bensőséges kapcsolatába.

Kahlo számára a xolók nem csak az identitásának kifejezőeszközei voltak. A képek tanúsága szerint bennük talált teljességet és nyugalmat is. (Fénykép: Hector García; 1953.)

Szerző: Szalay Adél

Forrás: wikipedia; https://argosandartemis.com/frida-kahlo-and-her-self-portraits-with-dogs/;

Képek: By Ángel M. Felicísimo from Mérida, España – Xoloitzcuintle, CC BY 2.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=51253784; By Unknown author – WAGzJzfgxBY74w at Google Cultural Institute maximum zoom level, Public Domain, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=21984427; https://www.museofridakahlo.org.mx/en/; By Guillermo Kalho – Here, Public Domain, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=38255341; https://www.throckmorton-nyc.com/.

The post Frida Kahlo és a xoloitzcuintle appeared first on Kutyabarát életmód magazin - Együtt mindenhová.