Boltok és üzletközpontok

Lőrinc Piac

Lőrincen már a II. világháborút megelőzően működött piac. Akkor, a mai Kossuth téren, majd a Szavas Csárda téren volt piac és vásár. Abban az időben a Szemere-telepnek,Erzsébet-telepnek és a Ganz-telepnek is volt külön-külön heti piaca. Dr. Dora József kerületi tisztiorvos tett először lépéseket arra vonatkozólag, hogy a piactér aszfaltburkolattal legyen ellátva.

A városvezetés 1940-ben döntött arról, hogy 60.000 pengő ráfordítással, aszfaltozott piacteret alakít ki az Üllői út mellett, közel a városházához. Az új, aszfaltozott piactér vásárcsarnok felépítményt is kapott, melyben lehetővé vált a fedett árusítás. A vásárcsarnokban a termelőszövetkezetek árudái mellett őstermelő elárusító helyek is nyílhattak.

Az új évezred kezdetén már bizonyosságot nyert, hogy a hetvenes években lebontott Tégla és Terracotta Gyár területén, a Thököly utca – Haladás utca – Üllői út által határolt területen, új városközpont kerül kialakításra. Az új piac az önkormányzat megbízásából épült. Az alapkőletételre 2000. szeptember 2-án került sor. Az építkezés, több éves csúszással, 2003. tavaszán fejeződött be. 2003. március 14-e és március 22-e között a vásárlók még két, a régi és az új vásárcsarnok között választhattak. Az azóta működő piac és csarnok komoly változásokon ment át a mai napig. Folyamatosan bővülnek üzletei, szolgáltatásai.

2015-ös év közepére ez a jelentős beruházás lehetővé tette még több termelő és árus fogadását, valamint a részleges árnyékolások és fedések biztosítják az ide látogatók kényelmes vásárlását minden évszakban, időjárástól függetlenül.

2016-2017

2016-ra elkészült az új, minden igényt kielégítő termelői piac, mely részleges fedésekkel, oldalvédelemmel lett ellátva. Így a vásárlás felhőtlen élvezet lehet a Lőrinc Piacra látogatók részére az év bármely szakában. Zárható modern standok létesültek, melyek kiválóan alkalmasak kézműves termékek értékesítésére, és nagyszerű kínáló helye a különböző portékákat árusító őstermelőknek is!

A vásárló rendezett, igényes környezetben válogathat kedvére nap mint nap, akár házi kedvence társaságában! 45.000nm–es piacterünkből 40.000nm látogatható kutyákkal is! Termelői piacunk és a Bolhapiacunk szívesen látja a négylábú családtagokat (házirendünknek megfelelően)!

Modern Piaccsarnokunkba csak kistestű kutyus hozható be, kizárólag hordozóban, vagy ölben.

Cím: 1183 Budapest, Balassa Bálint u. 2-10.
Telefon: +361 297 5225
E-mail: [email protected]
Facebook

http://www.lorincpiac.hu

További ajánlataink
Hozzászólások
Töltés...