Saját KB bal
Saját KB jobb

A gazdik szerint ez a 20 jel mutatja legjobban, hogy kutyád családtag

2000 brit gazdi részvételével végezték el azt a kutatást, amelyből a végén egy nagyon beszédes listát állítottak össze. A kutatás nem meglepő, ám annál modernebb eredményt hozott: 10-ből 5 kutyának saját helye van a kanapén.

A 2000 megkérdezett közül 10-ből hatan úgy néznek néha kutyájukra, mint egy gyerekre. A válaszolók 30%-a az ágyba is beengedi őket, és 1/4-e a kutyaőrült briteknek az emberbarátaikkal töltött estéket is leépítették, mert nem tudták elviselni kutyájuk hiányát.

Szinte mindenki tart otthon fotókat kedvencéről, ahogy mindegyiküknek van beceneve is, és születésnapját is ünneplik. – Nem telik sok időbe, és az összes kiskedvenc családtagnak fogja magát érezni – nyilatkozta a kutatás megrendelője, egy prémium kutya felszerelés gyártó cég szóvivője. – A brit gazdiknak mindössze két hónapba telik, hogy kialakuljon az érzés: már nem tudnának kutya nélkül élni. Minden szerettünknek a legjobbat akarjuk, és pontosan ez jár négylábú családtagjainknak is. –

A válaszolók 44%-a az egész üdülését úgy tervezi meg, hogy kutyája kimondottan jól érezhesse magát, míg egy harmaduk az ebnek is hoz szuvenírt, ha hazatér valahonnan. 34%-uk egyáltalán nem is megy nyaralni, mert nem akarja egyedül hagyni kedvencét.

Az ország kutyáinak közel fele saját hellyel rendelkezik a kanapén, és a gazdik negyede ezt olyan komolyan veszi, hogy még a vendégeket sem engedik leülni a különleges helyre. A kutyások 10%-a gyakrabban viszi kozmetikába kutyáját, mint ahogy ők maguk járnak fodrászatba, 10-ből 4 kutyának pedig egészségesebb ételek járnak, mint tulajdonosuknak. Egy ötödük még az étkező asztalhoz is engedi őket odaülni. Az igazán mániákusoknál az is rendszeresen előfordul, hogy előbb köszönnek kutyájuknak, mint saját párjuknak.

És most jöjjön a TOP 20 lista, ami megmutatja: kutyád valóban egyenrangú tagja a családnak, te pedig igazi „mániákus” gazdi vagy:

1. Vannak róla képeid a lakásban.

2. Becenevei vannak.

3. Nem tudod nélküle elképzelni az életed.

4. Saját helye van a kanapén.

5. Az ágyadban is van helye…

6. Ünnepled a szülinapját.

7. Rajta van a karácsonyi fotókon.

8. Boldogabb vagy, ha otthon maradsz vele, mintha elmennél szórakozni.

9. Az ő fotója a képernyővédőd.

10. Összekészíted a holmiját, ha elutaztok.

11. Néha gyerekként kezeled.

12. Mindenkinek képeket mutogatsz róla.

13. Úgy választod ki az üdülést, hogy kutyád biztosan jól érezze magát.

14. Többször mondod neki, hogy szereted, mint a párodnak.

15. Gyorshívóba teszed az állatorvos számát.

16. Csak akkor veszel házat, ha az ő szükségleteinek is megfelel.

17. Már csak kutyabarát helyekre jársz.

18. Az egész ház és a kert az ő jóllétét szolgálja.

19. Többet foglalkozol a megfelelő etetésével, mint a sajátoddal.

20. Közösségi oldalad állandó szereplője – vagy van neki sajátja.

 

(Kutyabarát.hu)

Forrás: mirror

 

A kutya a család része:

Egy kutya elvesztésekor érzett gyász felér egy családtag elvesztésével

A kutya nálunk családtag – esküvői inspirációk

10 teljesen egyszerű jel, ami mutatja: kutyád több mint egy háziállat

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...