Saját KB bal
Saját KB jobb

Ohio Államban az állam hivatalos állatává választották a menhelyi kutyákat és macskákat

Forradalmi lépéssel hívja fel az állam a figyelmet az örökbefogadás fontosságára

Az Amerikai Egyesült Államokban szinte minden államnak van hivatalos dala, állata, növénye vagy étele. Ezek a szimbólumok fontosak az egyes államok kultúrája, öröksége és összetartása szempontjából, és a helyiek nagy becsben tartják őket. Alaszkában például hivatalos állat a jávorszarvas, míg Észak-Karolinában a szürke mókus. Hawaii hivatalos tánca a hula, míg Pennsylvaniának a polka.

Ohio Állam szenátusa márciusban fogadta el az a javaslatot, miszerint a menhelyeken élő kutyák és macskák legyenek az állam hivatalos állatai (state pets), hogy ezzel is felhívják a figyelmet az örökbefogadás és a felelős állattartás fontosságára. Március óta tehát az ohiói polgárok akár haza is vihetik az állam hivatalos szimbólumait. Ohio állam nem az első, ahol meghozták ezt a döntést: Colorado, Kalifornia, Georgia, Illinois és Tennessee államokban már szintén hivatalos állatnak nyilvánították a menhelyi kutyákat és macskákat, Texas és Oregon államban pedig fontolgatják, hogy hasonló döntést hozzanak.

A Humane Society of the United States (Amerikai Állatvédelmi Egyesület) szerint a „megnevezés segít felhívni a figyelmet a menhelyi állatokra és a számos otthonra váró kutyára és macskára, akik Ohio Állam menhelyein élnek”.

Az Amerikai Állatkínzás Ellenes Társaság (American Society for the Prevention of Cruelty to Animals) adatai szerint évente 6.5 millió állat kerül Egyesült Államok-szerte menhelyekre. A megunt, elhagyott kedvencek közül 1.5 milliót kénytelenek elaltatni, 3.5 millióan kerülnek új otthonba.

 

Bujdosó-Szalay Adél
(Kutyabarát.hu)
Forrás: https://thebark.com/content/shelter-animals-named-ohios-official-state-pet
Képek: @flickr
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...