Saját KB bal
Saját KB jobb

6 órát gyalogoltak felfelé az állatmentők, majd hátizsákban hozták le a hegyről a sérült kutyát

Seán McCormack Taiwan-on működtet egy állatmentő szervezetet, de még sosem volt ilyen nehéz dolga, mint Sandy-vel. Az eb ugyanis a hegyekben ragadt egy elhagyatott vendégháznál, mancsai olyan súlyosan el voltak deformálódva, hogy sosem jutott volna le magától. A férfi és mentőtársa 12 órát gyalogolt hegymenetben, majd ugyanezt az utat a kutyával a hátizsákban tette meg. Megérte az erőltetett menet.

 

Egy túrázó posztolta a mentőszervezet közösségi oldalára a kutya fotóját, és kérte, hogy valaki segítsen rajta, különben biztosan nem marad életben. A Taroko Nemzeti parkban akadt rá az ebre, aki egy használaton kívüli vendégháznál ragadt és egy fémhordó ad neki egyelőre menedéket. Seán McCormack és barátja, Ross Tweedie természetesen vállalta a kihívást, bár előre nem is igazán gondolták végig, milyen utat kell megtenniük érte.

A túrázó hölgy azt is elmesélte, hogy Sandy (így nevezték el) valószínűleg egy csapda miatt veszíthette el egyik mancsát és a másikon is súlyos sérülések vannak. Sajnos Taiwanon rengeteg gondot okoznak a kihelyezett csapdák, számos kutya esik ezeknek áldozatul.

Seán először megpróbált autóval feljutni a helyszínre, de gyorsan rájött, hogy a terve nem működőképes: kénytelen lesz gyalog menni. A vendégház ugyanis egy elhagyatott részen az erdőben volt. Ráadásul késő este indultak, így hajnal lett, mire odaértek, és még akkor is csak reménykedhettek benne, hogy az eb még ott lesz. Ahogy felértek, keresni kezdték, szerencsére később meglett a kutya.

Félretették fáradságukat, és megkezdték az állat ellátását, akin látszott, hogy nagyon örül megmentőinek. Azonnal Seán-hoz bújt, és mintha el sem akarta volna engedni többé. Bekötözték a sebeit: az egyik mancsának helye már szinte teljesen begyógyult, de a másikon súlyos és friss sérülések voltak láthatók.

Bekötözték, hogy ne okozzanak neki még több fájdalmat, és jobb ötlet híján beültették Seán hátizsákjába. Nem tudták, mennyire lesz működőképes a dolog, de Sandy úgy ülte végig a több órás utat, mintha az lenne számára a mennyország.

Végül az újabb hat órás út után az állatorvos kénytelen volt a másik mellső mancsát is amputálni, de Sandy szerencsére jól gyógyult és hamarosan kaphatott művégtagokat is.

A mentés híre gyorsan terjedt, és hamarosan jelentkezett egy Taipei-i étterem tulajdonos, Bob, aki elvállalta, hogy egy rövid ideig elvállalja a kutya ideiglenes befogadását. Pár nap múlva jött az üzenet Seán-ék részére: Bob nem hajlandó soha többet megválni Sandy-től, egymásba szerettek.

– Amikor megváltoztatod egy állat életét, főleg egy olyanét, aki senki mástól nem kapott segítséget, az nagyon felemelő érzés – nyilatkozta Seán. – Annyi minden rosszul alakulhatott volna, de nem történt semmi ilyen. Minden másodpercet és minden izzadság cseppet megért. –

Sandy megmentését itt tudjátok megnézni:

 

Nem ők voltak az egyetlenek, akik kihozták magukból a maximumot:

Több kilométert tekert a biciklis a hátán egy törött lábú kóbor kutyával, hogy állatorvoshoz vigye

A lány biciklin zsákban menekítette ki 30 kilós kutyáját az erdőtűzből

Egy kóbor kutya mentette meg a kihűléstől a sérült biciklistát a romániai hegyekben

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: thedodo

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...