Saját KB bal
Saját KB jobb

Egy kutya kommandó igyekszik visszaszorítani a patkányok tömegeit New York-ban

Figyelem! Valaki számára a téma felkavaró lehet! – Minden nagyvárosban hatalmas problémát jelent a patkányok jelenléte. Általában cégek végzik az irtásukat, ahogy Budapesten is, de egy-egy élőhelyük megbolygatásával hirtelen tömegesen tudnak megjelenni az ember életterében. New York-ban annyira elszaporodtak, hogy kénytelenek voltak bevetni ellenük egy különleges kommandót: a patkányfogó kutyákat.

 

Nemrégiben Budapesten is kitört a patkány pánik: pár hónapig az irtást végző cég cseréje miatt szünetelt a patkány irtás, valamint egy 3. kerületi piac megbolygatása miatt elözönlötték az ott lakókat az addig a piac alatt élő rágcsálók tömegei.

A régmúltban több kutyafajtát is kitenyésztettek a rágcsálók irtására, hiszen ahol ember van, ott patkány is van. A legtöbb ilyen fajta a terrierek közül került ki, mint a rat terrier, a cairn terrier és a jack russel terrier is. Ahogy egyre korszerűbb módját választották a patkányok irtásának, úgy szorult háttérbe ezeknél a fajtáknál a régen oly fontos funkció.

Ma azonban mégis visszaköszönni látszik az igény a kutyák tehetségére. New York City-ben például oly mértékben elszaporodtak a patkányok, hogy képtelenség kiirtani őket. Kiugrálnak a csatornákból, nyüzsögnek a szemetesekben, de a lakásokba is betörnek.

Így újra életre hívtak az amúgy régóta működő, különleges négylábú kommandót, a Ryder’s Alley Trencher-fed Society-t (rövid nevén R.A.T.S-et, amelynek magyar jelentése patkányok), amely tagjai éjszakánként járják a város utcáit, és annyi patkányt kapnak el, amennyit csak tudnak. Szívtelennek tűnik egyik állattal vadászni a másikra, de a rágcsálók az okozott károkon kívül számos fertőzést terjesztenek, valamint méretük növekedésével egyre veszélyesebbé válnak a kisebb állatokra – akár háziállatokra is.

A csapat egyébként már több mint 25 éve működik, de mostanra érte el a város azt a szintet, hogy kiemelt szükség lett rájuk. Bármilyen lakossági hívásra kimennek, és olyan gyakran járőröznek, amennyire csak tudnak. A kutyák képeségei mit sem csökkentek az évszázadok során, így a csapatnak legalább annyira szól az elfoglaltság az általuk szeretett fajták funkciójának megőrzéséről, mint a patkányirtásról. A csapat főként terrierekből és tacskókból áll.

A kutyák abból a szempontból is különlegesek, hogy megtanultak csapatként dolgozni és együttműködni egymással, valamint képesek a patkányokat egyetlen vércsepp nélkül, szenvedéstől mentesen megölni. A tacskók rövid lábaikkal sokkal inkább beférkőznek szűk helyekre is – például a szemetes zacskók közé, míg a nagyobb terrierek inkább a nyitottabb területeken várnak a menekülőkre.

Egyébként a hétköznapi életben is van bőven elfoglaltságuk: egyikük terápiás állat, akinek kisgyerekek olvasnak a könyvtárban, van kiállítási eb és olyan is, aki már filmben is szerepelt Morgan Freeman-el és Diane Keaton-el.

Természetesen a csapatnak saját kutyáik testi épsége mindennél fontosabb, így mindig odafigyelnek rá, hogy egyszerre összesen csak nyolc kutya legyen kint és mindig velük van egy állatorvosi asszisztens is egy elsősegély felszereléssel.

 

Meghökkentő történetek:

Egy letűnt fajta tragikus élete – a nyársforgató kutyák

Csigaméreg, patkány és varangy is végezhet a házi kedvencekkel

10 furcsa történetű kutyás alkotás a nagyvilágból

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: new york post

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...