Saját KB bal
Saját KB jobb

Egész éjjel az elveszett kislány mellett maradt a 17 éves siket és csaknem vak kutyája, majd segített megtalálni őt

A hűséges eb 17 éves, ami önmagában is szép teljesítmény, emellett siket, csaknem teljesen vak, és most már hős is – nem ok nélkül élteti a fél világ. Ugyanis amikor legfiatalabb gazdája, egy három éves kislány eltűnt Ausztráliában, az egész éjszakát a kisgyerek mellett töltötte, majd másnap segített az embereknek megtalálni őt.

 

Egyedül csatangolt el a 3 éves kislány Queensland közelében, és miután nem talált haza, több mint 15 órát töltött egyedül a szabadban – vagyis mégsem teljesen egyedül, mert szerencsére vele volt a család kutyája, Max is.

Pénteken délután 3 óra körül jelentették az eltűnését, azonnal keresni kezdték a mentőcsapatok, amit a több mint 100 önkéntes és rendőr egész éjszaka folytatott, de sajnos nem jártak sikerrel.

Végül szombat reggel 8 órakor bukkantak rá – hála az ebnek, aki egész éjjel mellette maradt. Ugyanis valószínűleg Max – még siketsége ellenére is – előbb felfigyelt a keresőcsapatok közeledtére, így eléjük ment a hegyről, ahol a kislánnyal, Aurora-val meghúzták magukat éjszaka.

A kislány nagymamájának partnere reggel megtalálta Max-et, aki egyre közelebb vezette őket a kislányhoz, ekkor már hallották egy hegyről Aurora kiabálását. Körülbelül két kilométerre a háztól találták meg őket. A terület, ahol rájuk bukkantak, még mindig a család birtokán belül volt, de elég nehezen járható terep volt, így biztosan nagyon fontos támogatást jelentett számára Max a nagy elcsatangolásban.

Aurora-nak eltekintve pár karcolástól nem esett semmilyen komoly baja, a kutyához bújva töltötte az éjszakát, mivel éjjel hideg volt és még az eső is esett. Max-et tiszteletbeli rendőrkutya kitüntetéssel jutalmazták hőstettéért.

 

A hősök köztünk járnak:

Megtámadta a rablót a kutya, aki kezet emelt 86 éves gazdájára

A törött lábú agár több mint 3 kilométeren át gyalogolt, hogy elvezesse kölykeihez az állatorvosokat

Senki sem törődik a hős katona kutyákkal, miután visszatérnek a háborús övezetekből

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: abcnet.au

 

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...