Saját KB bal
Saját KB jobb

Pennsylvaniában súlyosan megszigorították az állatvédelmi törvényt – még a hidegre is van vonatkozó rész

Valahol üdvözölendő, hogy a törvényhozás erre is kiterjeszti a bűncselekmény fogalmát, valahol pedig szomorú, hogy az embereket törvényekkel kell rávenni arra, hogy óvják a hidegtől kedvenceiket. Lényegében a törvény itt a saját gazdájától védi meg az állatot. 

Júniusban fogadták el az ún. Libre törvényét az állatokkal szembeni kegyetlenkedés és az állatkínzás ellen az Egyesült Államokban, Pennsylvaniában. Librét, akiről a törvény a nevét kapta, egy farmon hagyta tulajdonosa egy ketrecbe zárva. Szó szerint az élet-halál között lebegett, mikor megmentették. Csodálatos felgyógyulásával motiválója és egyben jelképe lett az állatvédelmi rendelkezések szigorításának. A törvény több pontja szigorítja a korábbi rendelkezéseket, többek között a kutyák elhanyagolásában is – és ebbe beletartozik a téli, hideg időszak is. A törvény kitér a hideg miatt szerezhető fizikai sérülésekre vagy halálra is.

„Ne hagyják kint – a törvény teljesen világosan fogalmaz” – nyilatkozta Paul Tobin, Mercer megye tisztje. – „0 fok alatt vagy 32 fok felett a kutyádat nem hagyhatod kint 30 percnél több időre.”

Aki megszegi a törvényt, súlyos következményekkel néz szembe: mivel a tett állatkínzásnak minősül, akár 7 év börtönt és 15,000.- dollár (közel 4 millió forint) bírságot is kiszabhatnak az elkövetőre az okozott sérüléstől függően.

Az állatvédelmi törvények szigorítása világos üzenetet továbbít a háziállat tulajdonosok felé: az állam nem tolerálja az állatokkal való kegyetlenkedést. Emellett az összes szervezet összefogott, és kampányt indít, hogy buzdítsa az embereket: ha állatkínzást látnak vagy sejtenek valahol, azonnal hívják a rendőrséget és jelentsék az esetet.

Már most sok helyen rekord hidegek vannak az Egyesült Államokban, így remélik, máshol is hasonlóképpen szigorítják a törvényeket.


A Libre törvénye, amire az aláíráskor a névadó kutya mancs lenyomata is rákerült, többek közt ezeket is tartalmazza:

• lehetővé teszi, hogy a kutyaviadalokban érintettek és a veszélyeztetett fajok elpusztítói már első alkalommal büntethetők legyenek

• az állatkínzók számára kötelezővé teszi az állatok tulajdonjogának átruházását a menhelyre vagy valamilyen mentő szervezetre, amennyiben elítélik

• a kegyetlenség különböző kategóriáit határozza meg, és a magatartás súlyossága alapján különböző büntetéseket állapít meg, ami szigorúbb szankciókat teremt az állatokkal való visszaélésekkel és különösen az ismétlődő bűnelkövetőkkel szemben

• szigorú pontokba foglalja a kutyák kikötésének lehetőségeit.

 

Mindenhol láthatóan elindult egy szigorításra való igény:

Kalifornia államban mostantól tilos a szaporítók kutyáit árulni

Újabb petíció indult Nagy-Britanniában a tűzijáték betiltásáért

Anglia, Skócia és Wales 5 évre emeli az állatkínzásért kiszabható börtön mértékét

 

 

(Kutyabarát.hu)

Forrás: dogingtonpost és dogingtonpost
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...