Saját KB bal
Saját KB jobb

Bevették a gimis terepfutó csapatba a magányos menhelyi kutyát – célba is ért

Jasper nagyon rosszul viselte a bezártságot. Így a Tampa Bay-i menhely kiképzője elintézte, hogy a kutya együtt edzhessen a helyi gimnázium terepfutó csapatával. Jasper olyan jól teljesítette a távokat, hogy nem csak a csapat szívébe futotta be magát, de egyik tagjuk magához is vette örökre.

Jasper 3 éves, a Humane Society állatvédő szervezet Tampa Bay-i menhelyének állandó lakója. Amikor megérkezett, Glen Hatchell kiképző aggódott érte, hogy nem fogja jól viselni a kennel zártságát. Igyekeztek jobb állapotba hozni kutyatársasággal, de Jasper-nek ez sem volt elég.

„A napjai gyorsan egyhangúvá váltak, Jasper-nek ingergazdagabb környezetre volt szüksége. Kicsit feszesebb temperamentuma volt és durvábban is játszott a többi kutyához képest” – meséli Glen. Aztán valaki fantasztikus ötlettel állt elő.

„Az egyik önkéntesünk lánya a helyi gimnáziumban tanul. Ők találták ki, hogy néhány kutya futhatna együtt a terepfutó csapatukkal. Azonnal tudtam, hogy ez az, ami Jasper-nek kell.”

Így akárhányszor a futó csapat megkezdte az edzését, felszedték Jasper-t, és futni vitték a közeli parkokba. A kutya, bár rácsok mögött élte egy ideje az életét, szinte azonnal hozzáedződött a hosszú, 4-5 kilométeres távokhoz. Olyannyira, hogy még futás után is maradt energiája.

„Egy kicsit nyugodtabb lett, de arról szó sincs, hogy a futóedzés után leheveredett volna egy kis pihenőre, mindig készen állt a játékra ezután is” – mondja a menhely kiképzője.

De a fantasztikus összefogásnak nem csak egy jól edzett kutya lett az eredménye, de egy álomgazdás kutya is. Ugyanis a rendszeres közös programnak köszönhetően az egyik futó örökbe fogadta Jasper-t.

A diák azóta már a Floridai Egyetemen tanul Gainesville-ben a többi csapattagjával együtt, így Jasper azokkal a fiúkkal lakhat egy házban, akikkel megkezdte az edzését a menhelyen, akik értelmet adtak menhelyi életének, majd gazdát is kapott közülük. 

 

Ezeket is ajánljuk:

Nagyon sok ok arra, hogy miért űzzünk közös sportot kutyánkkal

A szánhúzó kutya egy halom pipi mamája lett

Megmentették egymás életét, és most a legnagyobb kalandokat élik át

 

 

(Kutyabarát.hu)

Forrás: Life with dogs
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...

Weboldalunk a felhasználói élmény növelése érdekében sütiket használ. Elfogadom Tovább olvasok