Saját KB bal
Saját KB jobb

Másfél éve úton van kutyájával és szemetet szednek Nagy-Britannia tengerpartjain 7000 mérföld hosszan

Tavaly év elején indult el Wayne Dixon és kutyája, Koda arra a hatalmas túrára, ahol Nagy-Britannia tengerpartjait járják körbe – összesen 7000 mérföldet terveznek megtenni – és felszedik a parton felhalmozódott szemetet.

Wayne és Koda tavaly februárban indultak útnak Lancashire-ből, a Knott end-on-Sea nevű településről. Wayne egyetlen hátizsáknyi felszerelést vitt magával, és végig kempingezik az utat.

Az egy év alatt nem csak a szemét felszedését tűzte ki célul 7000 mérföldön (több mint 11,000 km) keresztül, de különböző eseményeket is szervez: például közös szemétszedő akciókat a tengerparton és a közeli városokban.

Tavalyi indulásakor arra kérte Wayne az embereket, hogy az első három mérfölden kísérjék el őket, és tisztítsák meg együtt a partot. Minden ilyen akciót rögzíteni kíván, így tudni fogja, mennyi szemetet szedett fel összesen.

„Mindig is aggasztott Nagy-Britannia szemét helyzete, és miközben sétáltunk Kodával, akkor tűnt fel, hogy a természetben szintén felhalmozódik hihetetlen mennyiségű szemét, pedig olyan szép helyeken járhatnánk. Így elkezdtem felszedni őket” – mondja Wayne. – „Személyes kalandomat használom fel arra, hogy megtisztítsam a partokat, de egyben fel is szeretném hívni a figyelmet a szemetelésre, a pazarlásra és környezetünk megbetegítésére. Szerencsére az utam során rengeteg embert tudok motiválni, és megmutatni nekik a különbséget, hogy ezek után ők is lássák. Valamit akartam tenni, és azt hiszem, megtaláltam a tökéletes választást.”

Wayne régóta tervezte, hogy végig gyalogol Nagy-Britannia tengerpartjain apja iránti tiszteletből, aki 2012-es halála előtt több hosszú kirándulást is tett a partokon. Wayne nem csak a szeméttől tisztítja meg a szigetet, de útja során pénzt is gyűjt egy mentális betegségekkel foglalkozó alapítvány számára, egy északi inuit közösségnek és egy inuit kutyákat mentő egyesületnek.

Most éppen Wales-ben járnak. Az emberek mindenhol szívesen vendégelik meg a jótékony párost, akik nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy Földünk tisztább és egészségesebb hely legyen.

 

Cikkajánló:

Kutyaszobrok szemétből

Új esélyt kapott a szemétdombról mentett kutya

Bébifókát mentett a lány és kutyája 8 állatkínzóval szemben

 

 

(kutyabarát.hu)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...