Tegyél róla, hogy a te kedvenc helyed nyerjen az Év Kutyabarát Helye kampányban!

Elindult a szavazás az Év kutyabarát helye kampányban!

Mi, akik családtagként tekintünk kutyánkra, egyértelműen olyan helyekre járunk, ahol kutyánk is szívesen látott vendég. Most lehetőséged van megmutatni, melyik a kedvenc kutyabarát szállásod, vendéglátóhelyed vagy munkahelyed, díjazd nyitottságukat a négylábú vendégekre.

Már 2014-ben, azaz az Év kutyabarát helye kampány indulásákor rugalmas és innovatív vállalkozások, vendéglátóhelyek, boltok, szolgáltatások, munkahelyek felfigyeltek arra, hogy kutyabarátnak lenni nemcsak marketing szempontból éri meg, hanem ezzel egy hálás célközönséget céloznak meg. Azok a szolgáltatók, vállalkozások, akik „kinyitották az ajtókat” a kutyák számára, egy kis változtatásnak, odafigyelésnek köszönhetően jelentős sikereket, sok pozitív visszajelzést értek el a kutyatartók körében.

Immár a kilencedik éve megrendezett „Az Év Kutyabarát helye” kampány elsődleges célja, hogy még jobban megismertessük a gazdikkal az állatokra nyitott helyeket. Továbbá a kutyatulajdonosok segítségével elismerjük, megbecsüljük a vállalkozások kutyabarát hozzáállását.

A szavazás október 4. napjától elindult (nem véletlen a dátum, minden évben az Állatok Világnapjára időzítjük). Mostantól leadhatod a voksod a legjobbakra – október 31-én 20 óráig van lehetőséged választani a nevezők közül!

Egy nap egy IP címről egy szavazat adható le!

Nevezési határidőnket meghosszabbítottuk! Október 10-ig még van lehetőség arra, hogy további kutyabarát helyek adják le a jelentkezésüket, és bemutassák kutyabarátságukat 2 millió felelős kutyatartónak.

Kedves kutyabarát szolgáltatók, vállalkozások, itt tudtok még jelentkezni: http://www.azevkutyabarathelye.hu/jelentkezes

Az induló helyeket  itt találjátok, úgyhogy indulhat a szavazás!

Szavazz minden nap kedvencedre!

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...