Photo by ray rui on Unsplash

Óriási erőfeszítésekkel hazaterelték az egy éve vándorló elefántcsordát Kínában

Több mint egy éve kelt útra egy titokzatos elefántcsorda Dél-Kínában, a szokatlan jelenség okára eddig nem találtak magyarázatot.

A csorda minden jel szerint hazafelé vette az irányt és a jelek szerint az nagy vándorlás végéhez közeledik. A 14 fős csapat több mint egy év vándorlás után a kínai Yunnan tartományban átszelte a Yuanjiang folyót, mely eredeti élőhelyükhöz vezet. Az elefántcsordát óriási erőfeszítésekkel sikerült a hazafelé vezető útra terelni.

Több mint 1300 kilométert tettek meg eddig

A csorda tavaly márciusban kelt útra és egészen szokatlan vándorlásba kezdett. Hamar felfigyeltek rájuk a természetvédők és a vándorlásukat óriási figyelem követte. Eleinte 16 elefántból állt a csoport, majd egy kisebb pihenő után már csak 15-en indultak tovább. Összesen több mint 1300 kilométert tettek meg eddig. Az út során elveszítettek egy hímet, de egy borjú is született a családban. A hatalmas állatokból álló elefántcsordát nemcsak természetvédők, hanem az útvonalon élő emberek is árgus szemekkel figyelték, hiszen kertjeik, termőföldjeik kerültek veszélybe az elvonuló csorda miatt.

Hatalmas erőfeszítésbe került a csorda hazaterelése

Az elefántok vándorlásának kezelésére egy vészhelyzeti bizottság alakult, akik elektromos kerítések telepítésével, különböző csalikkal és mesterséges utak létrehozásával ösztönözték az állatok a helyes irányba, lakóhelyük felé. A munkálatokat több mint 25 000 rendőr segítette, több mint 1500 járművel szállították az élelmiszert a terelésben részt vevők ellátására.

Folyamatosan megfigyelték az elefántokat és vigyáztak az úton lévő emberek épségére. Az egy év alatt összesen több mint 150 000 embert evakuáltak és több mint 771 000 dollár biztosítást fizettek ki az elefántok okozta károk fedezésére.

Közel az otthon

Az óriási erőfeszítésre azért volt szükség, mert az elefántok nemcsak termőföldeket, hanem falvakat és emberi életeket is veszélyeztettek. Jelenleg már csak nagyjából 200 kilométerre vannak élőhelyüktől és megérkezésük után remélhetőleg ott is maradnak.

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Forrás. reuters, ecowatch

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...