Hivatal Kávézó

„És persze itt van a Hivatal. Ez a Madách tér észak-keleti csücskében meghúzódó kedves kis találkozóhely – napközben kávézó, esténként pedig a szó legjobb értelmében vett kocsma –, amely mára fogalommá, sőt, „intézménnyé” vált a belváros-lakók körében.”

Nem csoda, hiszen otthonos atmoszférájának, a profi kiszolgálásnak, no meg a színvonalas – és meglepően széles – kínálatnak köszönhetően délutáni ejtőzésre és esti poharazgatásra éppúgy kiválóan alkalmas, mint összebújós randik, vagy éppen komoly üzleti tárgyalások nyélbeütésére.

A tulajdonosok saját kávé nagykereskedést is nyitottak: ők hozzák be Spanyolországból a tiszta arabicából, kézműves módszerekkel készített Cofesa márkát. Nem véletlen, hogy a Hivatalban bőséges kávéválaszték várja a betérőket: a hagyományos presszó, a bő lére eresztett amerikai és a klasszikus cappuccino mellett a ristrettót, a macchiatót, a latte macchiatót, a különféle frappékat, a jeges-tejes, az ír vagy éppen a Budapest kávét is kedvtelve kortyolgathatják az igényes koffeinisták.

Ráadásul frissítőkben, teákban és turmixokban is erős a hely. Nem is beszélve az ízesen keserű cseh Samson-sörről (a Budweiser „kisöccse”), a válogatott borokról, meg persze a többi alkoholneműről – adva van itt minden, ami a vidám és céltudatos becsületsüllyesztéshez kell.  Meg persze az, is amivel felitathatjuk: finom vasalt szendvicsek és házi sütemények.

És természetesen kutyabarát hely.

(Szöveg: funzine.hu)

H, K, Sz, Cs, P: 8-24
Szo, V: 14-24

Cím: 1075 Bp., Madách Imre út 12.
Telefon: +36 1 321 5449
Facebook

További ajánlataink
Hozzászólások
Töltés...