Saját KB bal
Saját KB jobb

Meg kell halnia az ebolás nő kutyájának

Még hétfőn jelentették be, hogy ebolavírussal fertőződött meg egy spanyol ápolónő egy madridi kórházban. A hírek szerint, ha Teresa Romero túl is éli a betegséget, imádott kutyájára a biztos halál vár. Teresa Romero nővér tagja volt annak a kórházi csoportnak, amely azt a Sierra Leonéból ebolafertőzéssel hazatért 69 éves spanyol papot kezelte, aki a múlt hónapban belehalt a betegségbe – írja a borsonline.hu.

A nőnél már kiderült, hogy ő az első, aki Afrikán kívül fertőződött meg, férjét pedig – akinél egyelőre nem jelentkeztek a tünetek – elzárva tartják. A házaspár kutyája, Excalibur azonban már most életveszélybe került, hiszen egy önkormányzati végzés szerint őt mindenképpen el kell altatni, majd a biztonság kedvéért el is kell égetni.

A határozat szerint az eddig rendelkezésre álló tudományos kutatások azt mutatják, hogy az állatok is elkaphatják az ebolát, a nem fajta tiszta kutyák pedig átadhatják az embereknek a vírust. A házaspár egy spanyol állatvédő csoporttal karöltve azonban mindent megtesz, hogy Excalibur elkerülje a biztos halált.

– Mi csak azt szeretnénk, hogy a hatóságok emberként kezeljék ezt a kutyát, és a meggyilkolása helyett helyezzék karanténba. Először vizsgálják meg, hogy Excalibur kikkel érintkezhetett, de az nem megoldás, ha elaltatják – áll a Change.org portálon a kérvény szövege.

A petíciót eddig több ezren írták alá, és remélik, hogy a madridi önkormányzat megváltoztatja a döntését.

 

 

 

(kutyabarát.hu)

 

 

 

Forrás: borsonline.hu, MTI
Fotók: MTI
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...