cnn.com

Turbó, a két lábú csivava mindenkinek leckét ad élni akarásból

Ez a parányi, cuki kis csivava két mellső láb nélkül született.

6 hetes korában került be egy állatklinikára, a gazdája nem tudott gondoskodni róla és nem volt biztos abban, hogy a kutya teljes életet tud élni ilyen fogyatékossággal.

Az alomból el kellett távolítani, mert testvérei fogyatékossága miatt tulajdonképpen kirekesztették maguk közül. Turbo későbbi gazdája abban a kórházban dolgozott, ahová a kiskutyát leadták. Elkezdett vele foglalkozni, próbálta elérni nála, hogy mozogjon, haladjon előre. Annyira picike volt akkor Turbo (bár még most is az), hogy egy rizsszem volt a jutifalat, amivel motiválta a mozgásra.  Gazdája tudta, hogy valószínűleg csak kerekes kocsival fog tudni járni, ezért arra fókuszált, hogy megerősítsék a hátsó lábait.

6-8 hetes koráig senki nem készít kerekes kocsit egy kutyának, de Turbo esetében ez nem várhatott ilyen sokáig, ezért otthoni eszközökből rakták össze neki az első kocsiját, amihez egy játék helikoptert használtak. Több DIY kocsit is készített neki a gazdája, sokat kísérleteztek, hogy melyik fog beválni.

Ezeket a kísérleteket pedig felkerültek az Instagramra és a Facebookra, amit szépen lassan felkapott a kutyás közösség és rengeteg megosztást, figyelmet generált a téma. Szerencsére egy repülőgép-tervező mérnök is összefutott Turboval és különböző játékokból összerakott kis kocsijával. Szinte azonnal felajánlotta, hogy megtervezi és el is készíti Turbónak a legjobb kocsit, hogy  végre megismerje a kutyus a szabad futás és mozgás örömét.

Hogy hogy sikerült a kocsi és hogy érzi most magát ez az egykor halálra ítélt pár dekás kiskutya? Nézd meg a videót, melyet a TheDodo készített: 

Bohata Krisztina
(Kutyabarát.hu)
Forrás: TheDodo
Fotó: cnn.com
Hozzászólások
Töltés...
További érdekes cikkek

Weboldalunk a felhasználói élmény növelése érdekében sütiket használ. Elfogadom Tovább olvasok