Saját KB bal
Saját KB jobb

A pár előrehozta az esküvőjét, hogy beteg kutyájuk is részt vehessen rajta

Estelle és Danny Harris teljesen összeomlottak, amikor kiderült, hogy szeretett kutyájuknak már csak hónapjai vannak hátra, annyira beteg. Amikor az angol pár megtudta a rossz hírt, éppen az esküvőjükre készülődtek. Nem volt számukra kérdés, hogy előrébb hozzák az esküvő időpontját, amit nem akartak a kutyájuk, Bruce nélkül megtartani.

A problémák úgy kezdődtek a bullmasztiffal, hogy a tüdeje és a szíve folyadékkal telt meg, állapota kritikus lett. Az orvosi vizsgálatok során kiderült, hogy a kutya daganatos. Nem sokkal később meg is műtötték, de az orvosok nem sok időt adtak Bruce-nak.

Ugyan eltávolították a daganatot a kutya szervezetéből, de később megérkezett a szövettan eredménye, amitől teljesen összeomlott a pár. Kiderült, hogy Bruce-nak a legagresszívabb és leggyorsabban terjedő rák fajta támadta meg a szereveztét. A betegség olyannyira gyorsan és agresszívan terjed, hogy még kemoterápiával is maximum fél évig maradhat életben a beteg kutya. Bár a pár mindent megtett a kutya egészségéért és a gyógyulásáért, de egyértelművé vált, hogy már nem tudják megmenteni a kutya életét.

kutyabarat kutyabarát

A legfájdalmasabb az volt, hogy a pár május 4. napjára tervezte az esküvőjét, így felmerült bennük, hogy a kutyájuk már nem fogja megélni ezt a számukra fontos eseményt. Így Estelle és Danny eldöntötték, hogy előrehozzák az esküvőjüket februárra. Ezzel teljesen felborították a korábbi foglalást és terveket, és így a foglalót is elveszítették, valamint többen a vendégek közül nem tudtak elmenni az esküvőre. Ez azonban nem érdekelte őket, csakis az, hogy Bruce is velük legyen a nagy napon!

kutyabarat kutyabarát

Ez így is történt, Estelle és Danny megtartották az esküvőt – imádott Bruce kutyájuk társaságában, aki velük együtt szerepelt az esküvői fotókon.

 

(Kutyabarát.hu)

Forrás: unilad.co.uk

Fotók: Estelle Harris/Dawid Andrejcak

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...