Saját KB bal
Saját KB jobb

Egy német cirkusz a technológiát és a kreativitást választotta élő állatok szerepeltetése helyett

A németországi Roncalli cirkusz eddig talán egy volt a világ sok cirkusza körül, de döntésükkel villámgyorsan ismertséget szereztek maguknak, mégpedig a lehető legszimpatikusabb módon. A vezetőség ugyanis száműzte az összes élő állatszámot a porondról, és egy fantasztikus fejlesztésnek köszönhetően állatos hologramokkal helyettesíti a megszokott tartalmat.

 

A világon szerencsére pár éve megindult egy nagy erejű aktivitás, hogy a cirkuszok ne használhassanak állatokat az előadásokon. Köztudott, hogy a külcsíny mögött rengeteg sötét titok lappang, az állatok betanítása kegyetlenséggel, szenvedéssel és bántalmazással jár együtt.

Főként a vadállatok vannak veszélyben, hiszen számukra teljesen idegen az emberrel való együttműködés, trükkök tanulása. Az idomárok hosszú évtizedek óta tökélyre fejlesztett módszerekkel és borzalmas eszközökkel törik meg a vadállatok természetes ösztöneit, a rabságban tartásról nem is beszélve. Az életkörülmények legtöbbször súlyos viselkedési zavarokat okoznak, főként az ún. költöző cirkuszoknál.

Minderre egyre több cirkusz mond nemet, hála az állatvédő aktivistáknak, és azoknak az amúgy cirkuszkedvelő nézők nyomásának, akik egész odáig bojkottálják az előadásokat, amíg állatok is fellépnek.

Olaszországban például tavaly emelkedett törvényi erőre az a döntés, miszerint megtiltják a cirkuszoknak és a mozgó előadóknak, hogy állatokat használjanak a show-khoz. Ez vonatkozik az összes állatra, nem csak a vadállatokra. A világ állatvédőinek nagy része üdvözli a döntést, néhányan azonban nem értenek egyet ezzel az iránnyal. Szerintük a kérdés nem ilyen egyszerű: a cirkuszi állatok sok problémát felvetnek majd – hol jobb nekik, hogyan változik meg ezek után az életük, hol fognak élni, és ki fog róluk gondoskodni. A fő kérdés azonban mindig az marad: miért hisszük, hogy jogunk van állatok viselkedését megváltoztatni saját szórakozásunkra? A felvetett problémákról bővebben már írtunk korábban.

A német Roncalli cirkusz nem csak a tiltásban hisz, hanem abban is, hogy a modern cirkuszok működési elve mindig is az újdonságokon, fejlesztéseken alapult, azon, hogy a nézők addig még soha ne látott élményeknek legyenek részesei. Így be is dobta a nagy ötletet, amit mindenki elsöprő örömmel fogadott. Egyszerre szakított egy kegyetlen hagyománnyal és varázsolt új világot a porondra: előadásain mostantól kizárólag hologramos állatszámokat lehet látni.

A cirkusz vezetősége úgy döntött, az állatok kínzásának ideje lejárt, ők lesznek az az intézmény, ahol az emberek azt mondhatják: még soha nem láttam ilyet! Emellett az emberek szimpátiáját is elnyerik, hiszen egy jó értékeket képviselnek az újítással. Hiszen soha nem baj, ha egy olyan hagyomány hal ki, amely bárkinek szenvedést okozott, legyen az ember vagy állat.

 

Valami elindult a világban, még tőlünk keletebbre is:

Nem szerepelhetnek többé állatszámok a bukaresti cirkuszban

A chicago-i cirkusz mentett pit bullokkal lép fel vadállatok helyett

30 év szenvedés után végre megszabadult a cirkusz beteg elefántja

Megszületett az olasz törvény: mostantól semmilyen állatot nem lehet cirkuszban használni

A cukiságfaktor és ami mögötte áll

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: circusmania

 

 

 

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...