Saját KB bal
Saját KB jobb

Fantasztikus hangulatban telt a II. Dog Beach Fest

Június utolsó hétvégéjén, Fonyódon minden a kutyákról és a kutyásokról szólt. A II. Dog Beach Fest, az ország egyedülálló kutyás rendezvénye idén is több, mint ezer embert vonzott a Magyar Tenger partjára az ország minden szegletéből és a környező országokból is. A jókedvnek, fürdőzésnek és a programoknak még a kezdeti kedvezőtlen időjárás sem vetett gátat, az esemény fő napján, szombaton, igazi „beach” hangulat lett úrrá!

Pénteken reggel még az is kérdéséses volt, hogy megrendezésre kerül-e a Dog Beach Fest, hiszen az időjárás legrosszabb oldalát mutatta, a kiadós eső csak délelőtt szűnt meg, délután pedig még egy-két kisebb zápor is kialakult. A szervezők és a rendezvény partnerei azonban teljes mértékben bizakodóak voltak, és várakozásuk nem is volt hiábavaló, hiszen délutánra már kezdett strandidőre hasonlítani az időjárás. Déltől el is kezdtek jönni a kutyások, a kiállítók pedig már kipakoltak és halk zene is jelezte, hogy elkezdődődött a II. Dog Beach Fest.

A rendezvényen tudatosan egy napon kerültek megrendezésre a főbb programok, így a legerősebb és leglátogatottabb nap a szombat volt, de vasárnap is lehetett a pihenésen, lazuláson kívül más lehetőséggel is találkozni. A programokat Dr. Kádár Tamás, a balatonlellei Kék Állatpatika állatorvosának előadása indította, aki fontos tanácsokkal látta el az érdeklődőket, természetesen kérdéseket is tehettek fel a kutyabarátok – így egy érdekes beszélgetés alakult ki.

Délelőtt Kalap Jakab gyerekoncertjét is nagy érdeklődés övezte, a két- és négylábú gyerekek együtt élvezték az előadást a vízparton. A délre meghirdetett kutyaúszóverseny a nagy szél miatt sajnos nem került megrendezésre, de azt már most megígérjük, ha az idő kegyes lesz hozzánk, akkor augusztus 26-án, a Dogs’ Chillout Day eseményen megrendezzük! Kutyanevelés témában és a gazdik profi felkészítéséről Nyakas Gábor Dog Coach gondoskodott, aki a rá jellemző egyedi, vagány stílusában osztott meg hasznos tanácsokat.

A szépségversenyen több, mint ötven kutya és gazdája indult, természetesen a zsűri csak a kutyákat pontozta. A tervezettnél több kategóriában is választottak nyertest, így a Dog Beach Fest királya és királynője mellett különdíjat kapott a legszebb kiskutya és nagykutya is.


A nyertesek 🙂

Következő program a nagykanizsai Six Feet Kutyaiskola bemutatója volt, az iskola képviselői alap engedelmességi feladatokat mutattak be. A kutyaiskola bemutatója igazán jó felvezetője volt a soron következő programnak, a trükkversenynek, ahol a nevezők nagy része látványos trükköket mutattak be – nem is volt könnyű dolga a házizsűrinek!

A nap zárásaként a tombolasorsolás következett, ahol partnereink ajándékai kerültek kisorsolásra. A programok után még többen a parton maradtak és az egyre csendesülő szél is kedvezett az együtt fürdőzésre.

Vasárnap már igazi kutyás strandidő várt minket, így a Support Fonyód jóvoltából több kutyás állószörf bemutatót is tudtunk tartani, és a gazdik kutyusaikkal ki is tudták próbálni ezt az egyedülálló vízisport-eszközt. A kétkedőknek üzenjük: fantasztikusan élvezték a négylábúak a Sup-ot!

Egy felejthetetlen hétvégét tudhatunk magunk mögött, köszönjük a sok kutyabarátnak, hogy idén is ellátogattak a fesztiválra és élményekkel térhettek haza.

Köszönjük minden kiállító partnerünknek, hogy jelenlétükkel színesítették a rendezvényt!

Jövőre Veletek ugyanitt! 🙂

További fotók:

Fonyódi Nyár

 

(Kutyabarát.hu)

Fotók: Posza Róbert, Fonyódi nyár, Fonyód Média, Radosai Márk
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...