Saját KB bal
Saját KB jobb

A tetszhalott kutya és a biciklis fergeteges esete

Manuel Delgado egy spanyolországi bicikli túrán vett részt a hegyekben, mikor észrevett valamit. Közelebb ment, és látta, hogy az út szélén egy halottnak tűnő kutya fekszik. Nagyon elszomorodott, de később kiderült, hogy a helyi rendőrség nagyon is jól ismeri az elkövetőt. Tizón, a kutya alakítása biztosan Oscart érdemelne. 

Manuel azt hitte, egy boldog kalandra indul, de gyorsan csalódnia kellett, amikor egy teljesen mozdulatlan kutyába botlott Madrid hegyei között. A kutya mellett akkor már ácsorgott egy pár, akik szintén nem tudták, mitévők legyenek, hiszen a kutya nem mutatott életjelet.

Manuel úgy gondolta, megáll, hátha tud segíteni. – „Azt mondták, épp sétálni mentek egy kicsit, mikor szembejött velük a kutya. Aztán már csak annyit láttak, hogy az állat elvágódik és nem mozdul többé.” – mesélte a biciklis.

Állítólag próbálták magához téríteni egy kis nyugtató simogatással, de arra sem reagált. Mivel az eb nyakörvet viselt, így Manuel azonnal a telefonjáért nyúlt. A bilétáról az is kiderült, hogy a pórul járt kutya neve Tizón. Felhívták a tulajdonost, de mivel a vonal végén csak a hangposta jelentkezett, így Manuel úgy döntött, inkább értesíti a rendőrséget, mégsem hagyhatják csak így ott, hátha van még esély rá, hogy megmentsék.  

Akkor érte őket a sokk. – „A rendőröktől megtudtuk, hogy nagyon is jól ismerik Tizónt. Elmondták, hogy csaknem minden nap kapnak egy bejelentést a sérült vagy már teljesen halott kutyáról. Ők világosítják fel az aktuálisan összegyűlt népet: Tizón csak szimulál, minden arra járóval ezt csinálja, hogy valaki megsimogassa vagy kaját adjon neki.”

Manuel lefagyott: lényegében teljesen ellentétes volt az, amit hallott azzal, amit látott maga előtt. Sokáig nem hitte el, keresni kezdte a kandi kamerát. De akkor próbára tették a kutyát: Manuel és a pár hátrébb lépett, és úgy tettek, mintha nem törődnének tovább vele. Ekkor Tizón, mint aki jól végezte dolgát, hirtelen visszatért az életbe, és újra teljesen normális kutya lett. 

Aztán azért, hogy lássák a csodát, bepróbálkozott még egyszer. – „Felállt, odasétált hozzánk, majd újra elvetette magát és újra teljesen halottnak tűnt. Egyszerűen tökéletes alakítást láttam” – mondta a meghökkent túrázó.

A rendőrök azt is elmondták, hogy Tizón egy közeli farmon él, juhászkutyaként dolgozik. Látva őt „normális” állapotában, látszott, hogy teljesen jól tartják gazdái és valójában tökéletes egészségnek örvend. A tetszhalál játék egy remek mindennapos szórakozása, amivel tökéletesen meg tudja szerezni a törődést és simogatást, amire vágyik.

Amint Manuel elmesélte közösségi oldalán a történteket, számtalan ember jelentkezett, akiket Tizón szintén felvett már átverési listájára. A fergeteges kutya sztorija mellett nagyon kellemes üzenete is van az esetnek: ha szinte minden nap befut egy hívás a rendőrséghez a sebesült kutyáról, és ennyien emlékeznek rá, hogy találkoztak már vele, az azt jelenti, hogy nagyon sokan még nem közömbösek az őket körülvevő környezetre, és ha valaki tényleg bajban lenne, veszik a fáradságot, hogy megálljanak, és megnézzék, mit tudnak segíteni.

Tizón, gratulálunk, zseni vagy. <3

 

Van még pár érdekes kutyás viselkedés:

Kísérlet bizonyítja: a kutyák simán átverik az embert, ha kell

Megérzik a kutyák, ha hazudunk nekik

A kutyák is tudnak féltékenyek lenni

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: the dodo
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...