Amputálni kell a petárdától megsérült kutya mancsát

Szomorúan indult az év Évának, a sérült német juhászkutyának. Mancsa oly annyira roncsolódott, hogy amputálni kell. Ráadásul chip sem volt benne, így gazdája sincs (meg). Ő az egyik jelképe mind a szilveszter áldozatainak, mind a gondatlan gazdáknak.

Egyre csak nő és nő az elveszett vagy áldozatul esett állatok száma a szilveszter oltárán. Az egyikük a német juhászkutya, akit Szolnokon talált egy járókelő – egyik mancsa szétroncsolódott egy petárda felrobbanásakor.

Mivel a kutyában nem találtak mikrochipet, így a nemrég elmúlt karácsonyra való tekintettel az Éva nevet kapta az állatvédőktől. A sérült állatot a Bodaörsi Állatmenhely vette gondozásába, ahogy lehetett, azonnal elszállították az állatklinikára. Éva az egész út alatt nyugodtan viselkedett, a szállító boxba is szó nélkül beszállt.

Sajnos a vizsgálatokból kiderült, hogy mancsa olyannyira roncsolódott, hogy már nem lehet helyreállítani, így az orvosok az amputáció mellett döntöttek. A későbbi gyógykezelést és a protézis költségeit az állatmenhely vállalta, az 1%-os felajánlásokból és az önkormányzattól kapott támogatásból fogják finanszírozni. Ha gazdája addig sem kerül elő, a menhely a felépülése után örökbe adja Évát.

Többszáz állatnak veszett nyoma, sok esetben a gazdák is hibáznak, de sok esetben egyszerűen nincs mit tenni – nem lehet több napig szedálni az állatokat, illetve gyakran előfordul, hogy képesek a pórázt vagy a nyakörvet is elszakítani egy pár perces egészségügyi séta alatt is, de akár szívroham is végezhet velük. Volt kutya, aki átugrott a kerítésen, de nyakában lévő kötele nem engedte leesni a másik oldalon – megfulladt.

Több kutyát vonatokról, más városokban kellett leszedni, mert rémületükben felugrottak a mozgó szerelvényekre, csak hogy el tudjanak távolodni a zajoktól. Egy Bogi nevű puli Érdről egészen a Déli pályaudvarig vonatozott.

Az állatok mellett a gyerekek és az idős emberek is veszélyben vannak ilyenkor, és ott már nem lehet a „gazdit” hibáztatni, ha tragédia történik.

 

A petárdák betiltásáért indított petíciót ide kattintva megtaláljátok.

Itt olvashatsz az idei szilveszterről kutyás szemmel.

Készülj fel jövőre: ezekkel a szerekkel tudod csökkenteni a szilveszteri stresszt

 

 

(kutyabarát.hu)

Fotók: Budaörsi Állatmenhely
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...